Berecz András makrofotóin a harangnyelvek paláston hagyott nyomai lírai festészeti gesztusokként működnek. Az egymásra rakódó, különböző, zöldes-kékes-vöröses-sárgás színekre bomló, bronzos felszíneken létrejövő kopások, súrlódások és fényhatások, illetve azok reflexeinek együttállásaiból olyan mintázatok születtek, amelyek egyszerre festőiek és szakrálisak. A harangok alapanyagainak sajátos ötvözetét, a bronz, a réz és az ón oxidációs folyamatainak sajátosságaiból eredő hatásmechanizmusokat kihasználva Berecz András a kamera lencséjén keresztül esztétikai minőséget teremtett. A fotográfiák felidézik a növényi és állati alakzatok és tárgyak formavilágát, melyek időkapszulaként működve őrzik több száz éves titkukat. A történelem újjáéled a fotográfiákon, hogy sejtesse a harangöntés mesterségének tudományát, valamint az eltelt évszázadok alatt megszólalt haranghangok mögött felsejlő közösségek és egyének sorsát. Berecz nem csupán a „tornyok hangjait” mutatja meg: fotókat szentel a már elnémult, hangjuktól megfosztott harangoknak is, hogy megőrizze azok egy-egy időpillanatát.

A rendszeres, naponta többszöri harangozást 606-ban Sebastianus pápa rendelte el, imára szólítva vele a hívőket. Magyarország területén a kereszténység felvételével egyszerre terjedt el a harangozás kötelme, a déli harangszó pedig hungarikum lett, amely emlékeztet a nándorfehérvári diadalra, arra a napra, amikor 1456. július 22-én Hunyadi János és Kapisztrán János vezetésével a magyar és szerb seregek legyőzték az oszmán hódítókat. A Kossuth Rádióban 1925 óta állandó műsor a Déli harangszó, amely a valaha volt legbékésebb adás, benne minden nap más-más helyszínről, hazánkból vagy határon túlról valamelyik település harangjának szavát halljuk, rövid történeti ismertetővel együtt.

A kiállításon a harangok bújtatóját, jármát, kötelét és egyéb részeinek felületeit is megismerhetjük, de hangsúlyos szerepben jelennek meg az őket megszólaltató személyek. A harangozók ősi tudás birtokában vannak, amely lassan kiveszőben van, hiszen az elektronika átveszi a manuális munka szerepét. Éppen ezért fontos dokumentálni és bemutatni a harangok megszólaltatóit és egykori elődeiket is, akik a harangtornyok falaiba vagy tégláiba rögzítették nevüket és szolgálati idejüket, hogy nyomot hagyjanak az utókornak.

Fazakas Réka írása

kurátor: Szegő György