esemény

A Magyar Grafikáért Alapítvány (AMGA) kezdeményezte és a megvalósulását követően szervezte az Év Grafikája díj folyamatos, évenkénti átadását, ezzel is népszerűsítve a magyarországi alkotók grafikai művészetét. Itt kívánunk megemlékezni Butak András Munkácsy-díjas grafikusművész évtizedeket átívelő szakmai szervező és közösségépítő munkájáról, amelyet egészen a haláláig, 2021 decemberéig  folytatott. Elnökként vezette a Magyar Grafikusművészek Szövetségét, amely szervezet  életre hívta az Alapítványt.  Távozásával pótolhatatlan veszteség érte a kortárs művészeti életet.

Maga a díj, Paizs László Kossuth-díjas képzőművész légies plexi alkotása 1993 óta vándordíjként kézről kézre jár, kezdetben szerény, majd jelentősebb anyagi támogatást is biztosítva a kitüntetés mellé. Az évenként elismert személyek kiválasztása ugyancsak rendhagyó módon történik, ugyanis a korábbi díjazottak választják meg a következő esztendő művészét. A kezdeti időszakot követően a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének mesterei minden tavasszal az egyetem Kondor Béla Galériájában kiállítást szerveznek a díjazott alkotó számára. A díjjal járó anyagi támogatást immár egy évtizede a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata ajánlja fel.

A Műcsarnok-beli kiállítás különlegessége, hogy a művészek, korábbi – a díjat kiérdemlő – munkáik mellett a legfrissebb alkotásukat is bemutatják itt. Nem kevésbé egyedi és jellemző a kiállítók életkora, köztük a mester–tanítvány múlttal rendelkezőkkel és napjainkra már három művészgenerációt reprezentáló névsorral.

 

Jótanács

Ne elégedjen meg az artKomm levelek olvasásával! Az ikOn weboldalán sokkal több információt talál az eseményekről.