Szotyory László melankolikus, bukolikus világa a gyönyörben fogant valóság, amelyről az alkotó korábban így írt: „Azt festem meg, amit magam köré szeretnék varázsolni, azt a képzeletbeli közeget, amelyben élek, amelyben jól érzem magam.” Ezen a nagyszabású tárlaton bemutatásra kerülő festmények az életműnek azt a szeletét képviselik, amelyben az új festészettől a posztmodern hagyományokon keresztül ívelő érzéki festésmód mint létfosztott egzisztencia jelenik meg. Szotyory festményeit nézve a kiállításlátogató úgy érzi, hogy „A lét elviselhetetlen könnyűsége” és „A lélegzetvétel elemi szükséglete” megfilmesített történeteiből kiválik valami, és egyetlen virtuális létezővé olvad össze, festői módon alakul testérzetté, egyben egzisztenciális lehetőséggé.