Guided Hands

Paul Riedmüller és Max Freund közös kiállítása

2026. május 13 – június 24.

FINISSZÁZS

MAX Freunddal és Paul Riedmüllerrel

2026. JÚNIUS 24-én 18:00 órakor

Paul Riedmüller és Max Freund kiállítása két olyan művészeti praxist kapcsol össze, amelyek az évek során egymástól függetlenül, ugyanakkor barátságuk révén folyamatos szakmai párbeszédben formálódtak. A Horizont Galéria terében megvalósuló első közös tárlatuk lehetővé teszi, hogy a két alkotói attitűd egyidejűleg váljon olvashatóvá.

Bár Riedmüller és Freund eltérő festői nyelvvel és képalkotási logikával dolgoznak, közös kiindulópontjuk a festészet anyagközpontú, fizikai gyakorlata és a digitális képalkotás súlytalan, immateriális természetének ötvözése, valamint a festészet mentális térként való értelmezése. A kiállítás nem csupán ezekre a párhuzamokra fókuszál, hanem a képek között és a képtéren belüli ellentétekre is: strukturált és organikus, digitális és materiális, ismerős és idegenszerű. Riedmüller technológiai makulátlansággal renderelt képterei éles kontrasztban állnak Freund gesztusokból és színmezőkből organikusan szerveződő festményeivel. Mindkét művész munkáiban érvényesül a horror vacui egy sajátos formája. Míg Paul Riedmüller festményei túlzsúfolt, vizuálisan telített képtérként jelennek meg, addig Max Freund műveiben a tér kitöltésére irányuló késztetés inkább a festmények háttérrétegében, egy líraibb, strukturális telítettségként válik érzékelhetővé.

Elsődleges inspirációjukat közvetlen vizuális környezetükből, személyes fotóarchívumokból, valamint talált képi forrásokból (könyvek, textíliák, bolhapiaci tárgyak), illetve a fantázia által generált belső képekből nyerik. Az analóg és digitális források párhuzamosan vannak jelen, és egymásra vetülve olyan köztes teret hoznak létre, ahol a hétköznapi tárgyi kultúrából vett elemek és a digitális képiség egymásba csúsznak. Az így gyűjtött, többségükben eleve mediált képeket az alkotók egyéni logika mentén szelektálják, kombinálják és digitálisan továbbalakítják, majd festői eszközökkel újragenerálják, ezáltal az átmeneti digitális és mentális képeknek fizikai testet adva. Nem másolásról van szó, hanem beavatkozásról és kisajátításról, amelyek révén a festészeti hagyomány a digitális képiség felől értelmeződik újra. Mindez a festészet szerepét, a képek fizikai jelenlétét és auráját is erősíti a képernyők uralta vizuális környezetben. A festmények időkapszulaként sűrítik magukba a talált vizuális elemeket, amelyek a festői gesztus révén új jelentés- és időrétegekkel gazdagodnak. Az ismerősség és idegenszerűség egyidejű jelenléte kísérteties hatást hoz létre, amely folyamatosan növeli és csökkenti a befogadó és a mű közötti távolságot. A folyamat azonban nem ér véget a vásznon, az analóg festmény idővel újra digitalizálódik, és indexképként kerül vissza a körforgásba.

A kiállítás címe, Guided Hands, egyszerre utal a hagyományos művészi gesztusra – a kéz nyomára – valamint a szerzőség és az eredetiség kérdéskörére a digitális és analóg képalkotásban. Egyúttal finoman jelzi az egymásra ható alkotói folyamatokat, a művészek közötti gondolati és vizuális cserét, valamint a technológia jelenlétét a képalkotásban, annak sajátos lehetőségeivel és korlátaival együtt.

A kiállításon szereplő festmények kiindulópontját hétköznapi tárgyak és szimbólumok adják, miközben olyan nagy hagyománnyal bíró festészeti műfajokat idéznek meg, mint a csendélet és a tájkép. Ezek a képeken nem pusztán ábrázolásként, hanem mentális és perceptuális térként jelennek meg, amelyben a néző egyszerre találja magát ismerős motívumok és ellentmondó képi helyzetek között.

A vásznak méretezése (160 × 120 cm, 100 × 80 cm, 30 × 20 cm) tudatosan kapcsolódik a kiállítás koncepciójához. A sztenderdizált, kereskedelmi forgalomban elérhető formátumok a képek „készen kapott” jellegét hangsúlyozzák, míg a kisebb munkák kézzel készített, dobozszerű kialakítása, amelyek a művészek saját műhelyében készültek, egyúttal a kézművesség fogalmát is megidézi. Ezek a duális felosztásban bemutatott képek intimebb viszonyt hoznak létre; kompakt formátumuk a képernyőn való képnézés aktusát idézi. Ezzel szemben a nagyméretű festmények léptéke a nézőt nem pusztán szemlélésre, hanem „belépésre” invitálja.

Az installáció térbeli szerkezetként a képek fizikai jelenlétét hangsúlyozza. A kifeszített vásznak a fal síkjától enyhén eltartanak, ezáltal lebegő hatást keltve. Ez a megoldás nemcsak a képek tárgyszerűségét erősíti, hanem hálózatszerű viszonyrendszert is létrehoz közöttük, amelyben a művek nem különálló egységekként, hanem egymással kapcsolatban, dialógusban álló elemekként működnek. Ezt a rendszert a gumipók fizikai és konceptuális elemként fogja össze. A kötél feszültséget és ellenállást visz a térbe, miközben a kompozíciók között ideiglenes, rugalmas kapcsolatokat hoz létre.

A kiállítás immerzív módon, egyfajta kiterjesztett valóságérzékelésként tesz láthatóvá olyan hétköznapi kapcsolódásokat és helyzeteket, mint a barátság, az együtt gondolkodás, az analóg és digitális képiség, valamint a mű és befogadó relációja.

.

.

.

Max Freund (1992, Bécs) művészeti gyakorlatában a festészeten kívül többféle médiumot is alkalmaz, például rajzot, kollázst és hímzést. Inspirációját az irodalomból, zenéből és a különféle talált tárgyakból és textilanyagokból meríti.

Praxisában a festészet gesztusalapú, anyagszerű működését és más médiumokkal való átjárhatóságát vizsgálja, különös tekintettel a szín, ritmus és kompozíció egymásra ható viszonyára az absztrakció és figuralitás határmezsgyéjén.

A közelmúltban munkái több hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltek, mint például a Where Earth Meets Sky (König Galerie, München, 2025), a Spoons of Time (Sotheby’s, Bécs, 2024) és a Blümchen (Ravnikar Gallery, Ljubljana, 2023), valamint a budapesti Ludwig Múzeum A cukiság faktor (2023) című csoportos tárlata.

Paul Riedmüller (1989, Graz) munkái a digitális képek és a festészet anyagközpontú gyakorlata közötti feszültséget aknázzák ki. Festményei „talált” médiaképekből és online vizuális fragmentumokból indulnak ki, amelyeket festészeti eszközökkel alakít új kompozíciókká.

Festményei mellett rendszeresen publikál zine-okat, és készít kisebb-nagyobb léptékű murális munkákat. Max Freunddal és másokkal együtt a bécsi SOYBOT nyomdai és mikrokiadói kollektíva tagja.

Művei az utóbbi években több nemzetközi egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek, többek között a Toxic Fingers (Studio Gross, Tokió, 2025), az As You Wish (Posta Space, Szófia, 2025), a Green Lemon (La Bibi, Palma, 2025) és a TONE POEM (The Hole, Los Angeles, 2024) című tárlatokon.

A Horizont Galéria művésze, ahol 2024-ben Blender című egyéni kiállítása valósult meg.

Szöveg: Maj Ajna

***

Guided Hands

Joint exhibition by Max Freund and Paul Riedmüller

13 May - 24 June, 2026

FINISSAGE: 24 June, 2026 6 PM

with Max Freund and Paul Riedmüller

The exhibition by Max Freund and Paul Riedmüller brings together two artistic practices that have developed independently over the years, yet in continuous professional dialogue shaped by their friendship. Their first joint presentation at Horizont Gallery allows these two artistic attitudes to become visible simultaneously.

Although Freund and Riedmüller apply distinct painterly languages and image-making logics, they share a common point of departure, the fusion between the materially grounded, physical practice of painting and the weightless, immaterial nature of digital image production, as well as an understanding of painting as a mental space. The exhibition focuses not only on these parallels but also on the contrasts within and between the images: structured and organic, digital and material, familiar and alien. Riedmüller’s technologically pristine, rendered pictorial spaces stand in sharp contrast to Freund’s organically structured paintings composed of gestures and fields of color. Both practices engage a specific form of horror vacui, as Riedmüller’s works appear as densely populated, visually saturated image spaces, while Freund’s paintings reveal a more structural, lyrical form of saturation operating within the background layers of the pictorial field.

Their primary sources of inspiration derive from their immediate visual environment, personal photographic archives, as well as found visual materials (books, textiles, flea market objects), alongside internally generated images emerging from imagination. The analog and digital image sources operate in parallel, and, when overlaid, generate a shared intermediate space in which elements of everyday material culture and digital imagery interpenetrate. The collected images—predominantly already mediated—are selected, combined, and further processed through individual logics, then reconfigured through painterly means, translating transient digital and mental images into physical presence and material form. This is not a matter of copying, but of intervention and appropriation, through which the tradition of painting is reinterpreted from the perspective of digital imagery. In this way, painting’s role—as well as the physical presence and aura of images—is reaffirmed within a screen-dominated visual environment. The paintings function as time capsules, condensing found visual elements that are enriched with new layers of meaning and temporality through painterly gesture. The merging of familiarity and estrangement creates an uncanny effect that continuously alters the distance between the viewer and the work. The process does not end on the canvas; over time, the analog painting is again digitized and re-enters circulation as an index image.

The title of the exhibition, Guided Hands, refers both to the traditional artistic gesture—the trace of the hand—and to questions of authorship and originality in digital and analog image-making. It also subtly points to the interrelated creative processes, the exchange of ideas and visual references between the artists, and the presence of technology in image production, with its specific possibilities and limitations.

The paintings in the exhibition take everyday objects and symbols as their starting point, while evoking historically established genres such as still life and landscape. These seem not merely as representations, but as mental and perceptual spaces in which the viewer encounters both familiar motifs and contradictory pictorial situations.

The dimensions of the canvases (160 × 120 cm, 100 × 80 cm, 30 × 20 cm) are deliberately aligned with the concept of the exhibition. The standardized, commercially available formats emphasize the ‘ready-made’ character of the images, while the smaller works, produced in the artists’ own studio and taking the form of handmade, box-like constructions, also evoke notions of craftsmanship. These works, presented in a dual arrangement, establish a more intimate mode of engagement; their compact format evokes the act of viewing images on a screen. In contrast, the scale of the large paintings invites not only observation but physical entry into the pictorial space.

The installation functions as a spatial structure that emphasizes the physical presence of the works. The stretched canvases are slightly offset from the wall, creating a floating effect. This approach not only reinforces the objecthood of the paintings but also establishes a network-like system of relations among them, in which the works operate not as isolated units but as elements in dialogue. This system is held together by elastic cords functioning as both physical and conceptual elements. The tension they introduce activates the space while creating temporary, flexible connections between the compositions.

The exhibition immersively renders a form of expanded perceptual reality in which everyday relations and constellations—such as friendship, collaborative thinking, analog and digital image-making, and the relationship between artwork and viewer—become perceptible.

.

.

.

Max Freund (1992, Vienna) employs a range of media beyond painting in his artistic practice, including drawing, collage, and embroidery. He draws inspiration from literature, music, as well as various found objects and textile materials. His practice examines the gestural, material-based functioning of painting and its translatability into other media, with a particular focus on the interrelated dynamics of color, rhythm, and composition at the intersection of abstraction and figuration.

In recent years, his work has been presented in numerous national and international exhibitions, including Where Earth Meets Sky (König Galerie, Munich, 2025), Spoons of Time (Sotheby’s, Vienna 2024), Blümchen (Ravnikar Gallery, Ljubljana, 2023), and The Cuteness Factor (Ludwig Museum, Budapest, 2023).

Paul Riedmüller (1989, Graz) explores the tension between digital images and the material-based practice of painting. His paintings are based on “found” media images and online visual fragments, which he transforms into new compositions using painting techniques.

In addition to his paintings, Riedmüller regularly publishes zines and creates murals of various scales. Riedmüller, along with Max Freund and others, is a member of SOYBOT, a Vienna-based printing and micro-publishing collective.

His works have been featured in several international solo and group exhibitions, including Toxic Fingers (Studio Gross, Tokyo, 2025), As You Wish (Posta Space, Sofia, 2025), Green Lemon (La Bibi, Palma, 2025), and TONE POEM (The Hole, Los Angeles, 2024). He is represented by the Horizont Gallery, where his solo exhibition Blender took place in 2024.

Text by Ajna Maj