Guided Hands

Paul Riedmüller és Max Freund közös kiállítása

2026. május 13 – június 24.

Megnyitó: 2026. május 13., 18:00 óra

A kiállítás látogatható: 2026. június 24-ig.

Paul Riedmüller és Max Freund kiállítása két olyan művészeti praxist kapcsol össze, amelyek az évek során egymástól függetlenül, ugyanakkor barátságuk révén folyamatos szakmai párbeszédben formálódtak. A Horizont Galéria terében megvalósuló első közös tárlatuk lehetővé teszi, hogy a két alkotói attitűd egyidejűleg váljon olvashatóvá.

Bár Riedmüller és Freund eltérő festői nyelvvel és képalkotási logikával dolgoznak, közös kiindulópontjuk a festészet anyagközpontú, fizikai gyakorlata és a digitális képalkotás súlytalan, immateriális természetének ötvözése, valamint a festészet mentális térként való értelmezése. A kiállítás nem csupán ezekre a párhuzamokra fókuszál, hanem a képek között és a képtéren belüli ellentétekre is: strukturált és organikus, digitális és materiális, ismerős és idegenszerű. Riedmüller technológiai makulátlansággal renderelt képterei éles kontrasztban állnak Freund gesztusokból és színmezőkből organikusan szerveződő festményeivel. Mindkét művész munkáiban érvényesül a horror vacui egy sajátos formája. Míg Paul Riedmüller festményei túlzsúfolt, vizuálisan telített képtérként jelennek meg, addig Max Freund műveiben a tér kitöltésére irányuló késztetés inkább a festmények háttérrétegében, egy líraibb, strukturális telítettségként válik érzékelhetővé.

Elsődleges inspirációjukat közvetlen vizuális környezetükből, személyes fotóarchívumokból, valamint talált képi forrásokból (könyvek, textíliák, bolhapiaci tárgyak), illetve a fantázia által generált belső képekből nyerik. Az analóg és digitális források párhuzamosan vannak jelen, és egymásra vetülve olyan köztes teret hoznak létre, ahol a hétköznapi tárgyi kultúrából vett elemek és a digitális képiség egymásba csúsznak. Az így gyűjtött, többségükben eleve mediált képeket az alkotók egyéni logika mentén szelektálják, kombinálják és digitálisan továbbalakítják, majd festői eszközökkel újragenerálják, ezáltal az átmeneti digitális és mentális képeknek fizikai testet adva. Nem másolásról van szó, hanem beavatkozásról és kisajátításról, amelyek révén a festészeti hagyomány a digitális képiség felől értelmeződik újra. Mindez a festészet szerepét, a képek fizikai jelenlétét és auráját is erősíti a képernyők uralta vizuális környezetben. A festmények időkapszulaként sűrítik magukba a talált vizuális elemeket, amelyek a festői gesztus révén új jelentés- és időrétegekkel gazdagodnak. Az ismerősség és idegenszerűség egyidejű jelenléte kísérteties hatást hoz létre, amely folyamatosan növeli és csökkenti a befogadó és a mű közötti távolságot. A folyamat azonban nem ér véget a vásznon, az analóg festmény idővel újra digitalizálódik, és indexképként kerül vissza a körforgásba.

A kiállítás címe, Guided Hands, egyszerre utal a hagyományos művészi gesztusra – a kéz nyomára – valamint a szerzőség és az eredetiség kérdéskörére a digitális és analóg képalkotásban. Egyúttal finoman jelzi az egymásra ható alkotói folyamatokat, a művészek közötti gondolati és vizuális cserét, valamint a technológia jelenlétét a képalkotásban, annak sajátos lehetőségeivel és korlátaival együtt.

A kiállításon szereplő festmények kiindulópontját hétköznapi tárgyak és szimbólumok adják, miközben olyan nagy hagyománnyal bíró festészeti műfajokat idéznek meg, mint a csendélet és a tájkép. Ezek a képeken nem pusztán ábrázolásként, hanem mentális és perceptuális térként jelennek meg, amelyben a néző egyszerre találja magát ismerős motívumok és ellentmondó képi helyzetek között.

A vásznak méretezése (160 × 120 cm, 100 × 80 cm, 30 × 20 cm) tudatosan kapcsolódik a kiállítás koncepciójához. A sztenderdizált, kereskedelmi forgalomban elérhető formátumok a képek „készen kapott” jellegét hangsúlyozzák, míg a kisebb munkák kézzel készített, dobozszerű kialakítása, amelyek a művészek saját műhelyében készültek, egyúttal a kézművesség fogalmát is megidézi. Ezek a duális felosztásban bemutatott képek intimebb viszonyt hoznak létre; kompakt formátumuk a képernyőn való képnézés aktusát idézi. Ezzel szemben a nagyméretű festmények léptéke a nézőt nem pusztán szemlélésre, hanem „belépésre” invitálja.

Az installáció térbeli szerkezetként a képek fizikai jelenlétét hangsúlyozza. A kifeszített vásznak a fal síkjától enyhén eltartanak, ezáltal lebegő hatást keltve. Ez a megoldás nemcsak a képek tárgyszerűségét erősíti, hanem hálózatszerű viszonyrendszert is létrehoz közöttük, amelyben a művek nem különálló egységekként, hanem egymással kapcsolatban, dialógusban álló elemekként működnek. Ezt a rendszert a gumipók fizikai és konceptuális elemként fogja össze. A kötél feszültséget és ellenállást visz a térbe, miközben a kompozíciók között ideiglenes, rugalmas kapcsolatokat hoz létre.

A kiállítás immerzív módon, egyfajta kiterjesztett valóságérzékelésként tesz láthatóvá olyan hétköznapi kapcsolódásokat és helyzeteket, mint a barátság, az együtt gondolkodás, az analóg és digitális képiség, valamint a mű és befogadó relációja.

Szöveg: Maj Ajna