esemény

Megnyitó – Nézőpontváltás: Ha a berlini szél fújja a zászlómat

2025. december 12. 18:00
Galeria Centralis / Blinken OSA Archivum (1051 Budapest, Arany János u. 32)

A kiállítás azt vizsgálja, hogyan működött a hidegháború idején a Német Akadémiai Csereszolgálat (DAAD) Művészek Berlinben programja (Berliner Künstlerprogramm des DAAD, BKP), feltárva a politikai és kulturális intézmények és a művészi gyakorlatok közötti kölcsönhatást. A BKP célja egyrészt az volt, hogy nemzetközi művészeket hívjon Nyugat-Berlinbe, ezzel ellensúlyozva a város „kulturális elszigeteltségét”, másrészt pedig, hogy lehetőséget teremtsen a művészek számára, hogy kapcsolatba léphessenek a nemzetközi közönséggel – gyakran olyan alkotóknak, akik saját országuk politikai és kulturális korlátai miatt maguk is elszigeteltnek érezték magukat. A vasfüggöny által teremtett megosztottságot átlépve sok résztvevő Közép- és Kelet-Európából érkezett Nyugat-Berlinbe – abba a városba, amely önmagában is e megosztottság legerősebb szimbóluma volt. A kiállítás az ösztöndíjprogramban részt vevő művészek munkái mellett olyan alkotókat is bemutat, akik különböző okok miatt nem részesülhettek ugyanebben a lehetőségben – noha munkásságuk alapján ott lehetett volna a helyük. A program történetére és örökségére irányuló kritikai nézőpontot egyrészt a kortárs művészek új munkái, másrészt az intézmény archívumába nyújtott betekintés is erősíti.

-

A megnyitó keretében bemutatjuk Németh Hajnal Szabadságcsapda című performanszát.

December 13-án 15 órakor a kiállítás kurátorai, Lukács Nóra és Melanie Roumiguière tartanak tárlatvezetést.

A két esemény a kiállításhoz kapcsolódó Freedom Trap című eseménysorozat első része, mely a Goethe-Institut Budapest és a Blinken OSA Archivum együttműködésében valósul meg.

Kurátorok: Lukács Nóra, Melanie Roumiguière

Résztvevő művészek: Bettina von Arnim, Bálint Endre, Birkás Ákos, Bódy Gábor, Wojciech Bruszewski, Daniel Buren, Timmi Kwaku Davis & Yehudit Yinhar, Agnes Denes,  Ieva Epnere, Wojciech Fangor, Galántai György, Gulyás Gyula, Haász István, Gusztáv Hámos & Katja Pratschke, Harasztÿ István, Joan Jonas, Jovánovics György, Shigeko Kubota, Zofia Kulik (KwieKulik), Lakner László, Maurer Dóra, Maina-Miriam Munsky, Németh Hajnal, Tanja Ostojić, Josef Robakowski, Alicja Rogalska, Sonya Schönberger, Shelly Silver, Charles Simonds, Tót Endre, Trapp Dominika, Jiří Valoch, Ryszard Waśko, Ruth Wolf-Rehfeldt 

Támogató: ifa – Institut für Auslandsbeziehungen

Partnerek:

DAAD Artists-in-Berlin Program

Neuer Berliner Kunstverein (n.b.k.)

 

Jótanács

Ha az ikOn működésében bármilyen problémát észlel az ikOn 4.0-ra való átállás következtében, kérjük azonnal jelezze az ikon@ikon.hu e-mail címen!

A problémákat igyekszünk a legrövidebb idő alatt kijavítani.