Évről-évre soha nem szűnő vágyakozással és újabb kapcsolódásokat keresve próbáljuk feltámasztani a régelveszett és szent harmóniát közöttünk, emberek és a természet között. Úgy gondoljuk, hogy a ránk hagyományozott jelek, szimbólumok, képek és víziók beolvasztásával olyan építőanyagokat készíthetünk, amelyekből modellezni tudjuk a paradicsomi, szakrális egységet. Testünkkel és szellemünkkel nem csak meg-, hanem át is akarunk változni annak érdekében, hogy intenzívebben érezhessünk, hogy nagyobb tudás birtokába kerülhessünk és hogy megtanuljuk erőinket nemesebb célokra fordítani.

A De szeretnék az erdőben fa lenni... című kortárs képzőművészeti kiállítás három fiatal művész eltérő indíttatású, de hasonló elméleti irányokat megcélzó művészetét mutatja be. A kiállítás címében felismerhető dal egy szerelmi bánatról szóló népdal, amelynek elbeszélője bánatában fává akar változni, hogy majd lángokba borulva képes legyen kigyógyítani a gyarló világot. Ahogy a dalban, úgy a kiállításon bemutatott műalkotásokon is végigvonul az átváltozás motívuma, melyeket az érzéki tapasztalás kiterjesztése, a cselekvőképesség növelése, illetve a természettel való újraegyesülés és a gyógyulás vágya ösztönöz.

A kiállított műveken Donna Haraway kinship (rokonulás) fogalmához köthető átalakulás és hibriditás képzete jelenik meg, ahol a nőiség testi formái és a különböző növényi szervrendszerek összemosódnak, ezáltal spirituális átváltozásuknak lehetünk tanúi. Mindezen túl a kiállítás egy kanyargós, de olykor veszélyes ösvényt is feltár, melynek végén – ha jó irányba lépkedünk – menedéket és gyógyírt találhatunk a természetben és az ehhez kapcsolódó ősi, népi, mágikus és spirituális tartalmakban.