Karczagi 86 Az emberről az embernek | Karczagi Endre
kurátor | Juhász Bálint
megnyitó | 2025. junius 21. 18:00
a kiállítást megnyitja | Juhász Bálint
a kiállítás bezárása | 2025. augusztus 24.
cím | Hansági Múzeum - Cselley-ház (9200 Mosonmagyaróvár Fő utca 19.)
Az 1950-es évek vége és az 1960-as évek eleje egy olyan fiatal generáció jelent meg a győri kortárs művészeti szcénán, amelynek tagjai - pl. Lakatos József, Patay Éva, Karczagi Endre és Karczaginé László Enikő – újfajta stílusnyelvezetekkel kísérleteztek (pl. absztrakt konstruktivizmus, expresszionizmus és organikus művészet) és próbálták lezárni az ’50-es évek sikertelenségeit. Ebben a kontextusban fog Karczagi Endre kibontakozni és a magyar neoexpresszionizmus egyik kiemelkedő alakja lenni Veress Sándor László és Sváby Lajos mellett. Annak ellenére, hogy anyagi és magánéleti okokból nem tudta elvégezni a Képzőművészeti Főiskolát, a műalkotónak mindig is sikerült egy sajátos fejlődési útvonalon keresztül kibontakoznia. Az egri főiskolán Jakuba János tanítványaként tanult, s eközben egy szoros szakmai barátságot kötött Giczy János, Dohnál Tibor és Ezüst György festőművészekkel. Mosonmagyaróvárra 1962-ben érkezett, ahol gyorsan bekapcsolódott a kortárs képzőművészeti életbe. Az 1960-as és 1970-es években Karczagi Endre festészete szervesen bekapcsolódott azokba a stíluskeresésekbe, melyek Lakatos József, Dohnál Tibor és Duschanek János művein keresztül is megjelentek. Ezentúl Sváby Lajos és Veress Sándor László 1970-es években megfestett groteszkszerű és cinikus expresszionista nyelvezete mély nyomot hagyott a festőművész vizuális nyelvezetében.
A kiállításon szereplő műveket társadalmi tükörképként vagy parodisztikus fegyverként is értelmezhetjük. Karczagi sohasem tartotta magát egy világmegváltó egyéniségnek, ugyanakkor sohasem bízott a műkereskedelemben és festményeiben mindig is az „ego” és a „vászon” közötti harc jelent meg. A kísérleti művészet mögött egy ösztönös hajlam rejlik az öndefiníció megragadása mellett. A humor, groteszk, és a szatíra egyben társul az önfeledt társadalomkritikával és a történelmi öntudat teljes átértelmezésével együtt. Az általa feldolgozott témák nemcsak bibliaiak, hanem történelmi jellegűek, viszont az ábrázolási típusai nemcsak korszerűek, hanem sokszor a régi mesterek (barokk művészet, Caravaggio, El Greco, Zurbarán), és a mexikói monumentális muralizmus (pl. David Alfaro Siquieros) vizuális nyelvezetéből merítenek.
Hansági Múzeum
intézményvezető Czuppon Tamás, régész, igazgató
üzemeltető Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
cím 9200 Mosonmagyaróvár Fő utca 19.
Térkép
megközelíthető A vasútállomástól az 1M, 2-es, 5-ös, vagy 5a busszal a Városháza megállóig.
Telefon 0696212094
e-mail titkarsag@hansagimuzeum.hu, hansagi@hansagimuzeum.hu
weboldal https://www.hansagimuzeum.hu/
nyitva tartás keddtől vasárnapi 10-től 18-óráig.
Ha az ikOn működésében bármilyen problémát észlel az ikOn 4.0-ra való átállás következtében, kérjük azonnal jelezze az ikon@ikon.hu e-mail címen!
A problémákat igyekszünk a legrövidebb idő alatt kijavítani.