Tolnay Imre művészete egyszerre absztrakt és figuratív, transzcendens és realista, gesztus jellegű, ugyanakkor geometrikus. Jellemző rá az organikus formák használata, valamint a szimbólumgazdagság és a töredékességükben kiteljesedő struktúrák felmutatása. Alkotásaiban az egymásnak látszólag ellentmondó összetevők harmonikus egységgé olvadnak össze, így tárva fel a világ komplexitását és ellentmondásosságát.

Legfontosabb témája a tér, melytől elválaszthatatlan az idő örökké változó végtelensége, mégis annak emberi mércével mérhető végessége, illetve az őselemek mint a megfogható matériákban és a megfoghatatlan komponensekben rejlő energiák érzékeltetése. Műveivel egzisztenciális kérdésekre keres vizuális válaszokat; egyszerre mutatja fel a természet elemeiben rejlő erőhatásokat és a transzcendens értékeket. Munkáinak kompozícióit egy-egy fragmentum kiragadásával teremti meg, amit a befogadók konstruálta imagináció tesz teljessé.

Alkotásainak textúrái sokfélék; vakolatot, földet, fémet, plüss anyagokat, illetve naturális matériákat: fát, szenet, homokot, gyapjút hord fel vásznaira, hogy azokkal térszerűvé, relief jellegűvé, mégis síkban maradó képpé alakítsa a műveit, úgy, hogy már anyaghasználatával is érzékelteti a tér megjelenítéseinek különféle lehetőségeit. Lendületes gesztusokkal hozza létre sokféle felületét, fekete színű vásznait időnként lúgos anyaggal fakítja, fehéríti, így azokban a tudatosan használt vegyi folyamatok hatásmechanizmusai érvényesülnek, mellette pedig a véletlennek, az ösztönösségnek is szerep jut. Színhasználatára a világos és sötét tónusok kontrasztja, főleg a föld-, illetve a pasztellszínek választása jellemző.

A grafikával, akvarellel, fotográfiával és installációk készítésével is foglalkozó Tolnay Imre 1992-ben a budapesti Képzőművészeti Egyetem szerzett képgrafikusi diplomát, majd 1995-ben a mesterképzőt is elvégezte itt. 2003-ban doktori fokozatot szerzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, 2013-ban pedig ugyanott habilitált. Tolnay mostani, a Műcsarnokban látható kiállítása főként a festészeti munkásságára fókuszál, amit egy, a vásznakra festett alkotások képi világát megidéző videóinstalláció tesz teljessé.

A kiállítás három, tematikailag egymásból építkező termét végigjárva, úgy érezhetjük, mintha egy beavatási szertartáson vennénk részt. Mintha a 20. századi világhírű orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij (1932–1986) Sztalker című, 1979-es filmjének világába érkeznénk, ahol a filmbeli Zóna – amely egyben Tolnay egyik most kiállított művének címe – szabályait elfogadva jutnánk el a legbelső térbe, lelkünk mélyére, olyan utakon át, ahol saját magunk vívódásaival, létkérdéseivel kell szembesülnünk. Tolnay Sztalkerként kalauzol bennünket végig a tárlaton, hogy alászálljunk a föld, illetve a vizek mélyére, s ott megtisztulva érjük el az éteri magasságot és a fényt, melyet alkotásaival közvetít. Ehhez többféle módon közelíthetünk: átitatódva a szakralitással vagy a természet hívásainak engedelmeskedve, illetve a videóban felcsendülő barokk zene harmóniáját követve, amely a képzőművészethez szorosan tartozó másik művészeti ágban nyilvánul meg.

kurátor: Fazakas Réka