Vilim Kati művészeti tanulmányait Magyarországon folytatta, majd pályája hamar nemzetközi irányt vett, immár két évtizede New Yorkban él és alkot, az ottani művészeti szcéna aktív résztvevője. A festészetében megjelenő geometrikus absztrakció tárgy nélkülisége az európai és az amerikai tradícióból kiindulva alakít ki olyan vizuális nyelvezetet, amit a festészet mediális határainak tágítása, a tiszta forma, az anyag közvetlen kifejezőerejének keresése jellemez. A New York School egyik legkiemelkedőbb teoretikusa, Clement Greenberg szerint a modernista festészet elsősorban a festészet médiumának feltételeit tematizálja. Ezt az önreflexív hozzáállást figyelhetjük meg Vilim Kati munkáiban is, ahol a festészet nem csupán képi tartalmakat közvetít, hanem saját adottságait és érzéki hatásmechanizmusait vizsgálja.

A Nézőpont kérdése című kiállítás a művész legfrissebb alkotásait mutatja be, amelyeket letisztult, redukált formai nyelvezet jellemez. A műveket meghatározó a geometrikus formakészlet nem annyira szabályos, határozott alakzatokként, sokkal inkább széles sávok, áttetsző színmező-szeletek variációiként és ismétlődéseiként rajzolódik ki. A geometria tehát nem mint merev szerkesztettség, hanem poétikaként érvényesül, a kompozíciók sajátos ritmikáját a struktúra és az érzékiség közötti egyensúly teremti meg. A művek meghatározó kompozíciós eleme maga a transzparencia, amely fellazítja a formákat, miközben intenzifikálja a térélményt. Az egymáson átszüremlő felületek mentén új formák és új tónusok keletkeznek, a légies színrétegek könnyedséget és érzékiséget csempésznek a geometrikus absztrakcióra jellemző határozott körvonalakkal és kemény élekkel rendelkező formák világába. Bár a formai és színbéli átfedések, áttűnések mentén az optikai illúzió szintjén egyfajta mélységérzet keletkezik a képeken, a művek nem hierarchikus kompozíciós elvet követnek; a képstruktúra egymástól szinte elkülöníthetetlen síkok rétegződése mentén alakul. Mindemellett a szín nem csupán dekoratív elemként szolgál, hanem érzéki és emocionális erőként lép működésbe a műveken. A konzekvensen alkalmazott szín- és formakészlet köti össze a kiállításon szereplő különböző műtípusokat, az olajfestményeket, a panelekre applikált gipsz stukkókat, valamint a textilmunkákat. Utóbbiak sajátos hidat képeznek az analóg és a digitális képkészítés között: a textilek a Jacquard szövést veszik alapul. A 19. századi technikában a mintatervezés lyukkártyás szövőgép használatával történt, ami a digitális adatfeldolgozás előfutárának tekinthető, ezáltal Vilim textilművei egyszerre idézik meg a hagyományos festői eljárást és a számítógépes képgenerálás logikáját. A kiállított műveken alkalmazott különböző technikák és eltérő hordozók más-más textúrát eredményeznek, amely hol optikai, hol taktilis módon válik érzékelhetővé, így a felületek materialitása éppúgy meghatározó, mint a kompozíció belső logikája.

A művekben megfigyelhető formai ismétlődések azonban hangsúlyosan nem mechanikusak, hanem variatívak: a formai permutációk egyedisége és ritmusa egyszerre teremt kohéziót és szabadságot. Vilim alkotásai elutasítanak mindenféle narrativitást vagy referencialitást; nem utalnak önmagukon kívülre, nem ábrázolnak, nem „jelentenek”, hanem egyfajta vizuális jelrendszerként működnek, amely nyitva hagyja a szabad asszociáció, az értelmezés lehetőségét. A műveken megjelenő absztrakt formák sem nem jelölők, sem nem szimbólumok, sokkal inkább nyitott vizuális struktúrák, amelyek nem közvetlen jelentéseket hordoznak, hanem a nézői tapasztalat által telítődnek jelentéssel. A cím így nemcsak a szemlélő térbeli helyzetére utal, hanem arra a sajátos viszonyra is, amelyben a percepció és az értelmezés személyes tapasztalattá válik. A mű nem zárt jelentésegység, hanem párbeszéd - a jelentés mindig a szemlélő és az alkotás viszonyában jön létre. A képek nem előre meghatározott tartalmat közvetítenek, hanem a figyelem és érzékeny odafordulás révén tárják fel jelentéslehetőségeiket. A jelentés tehát nem előre adott, hanem a befogadás aktusában, az értelmezői jelenlét és viszonyulás során formálódik.

A kiállított művek központi kérdései - formák és szín kölcsönhatásai, a befogadó érzékelési és értelmezési folyamatai; olyan hagyományos festészeti problémák, amelyeket Vilim Kati művei újraértelmeznek, hogy a médium határait tágítva nyissanak teret a kortárs vizuális tapasztalatok irányába. Az alkotások a festészet kiterjesztését célozzák, a technikák, hordozók, anyagi minőségek, a taktilis és optikai dimenziók, valamint az analóg és digitális képiség közötti átjárhatóság vizsgálatán keresztül. A Nézőpont kérdése című kiállítás a festészet hagyományos eszközeiben rejlő kimeríthetetlen potenciálra világít rá, a klasszikus médiumot nem lezárt, statikus rendszerként, hanem a tradíció és a kortárs vizualitás élő dialógusaként értelmezi, amely képes a folyamatos átalakulásra és megújulásra.

Máté Zsófi