Sötét anyag

Fanyomatok, frottázsok, nyomat alapú festmények – Koós Gábor alkotói gyakorlatában a kezdetektől a tapasztalások megszerzését és velünk élését, az emlékek keletkezését és alakulását, a külső és a személyes, belső világ jelenségei és a folyamatok képpé alakulását elméletben és a készítés módszerében is vizsgáló lenyomatok készülnek el rendkívül aprólékos munkával.

A Sötét anyag címmel május végén nyíló kiállításban bemutatott szobrok révén új dimenzióba lépnek Koós vizsgálódásai. A szobrászat 3D nyomtatáson keresztül való felfedezése egyrészt logikus és organikus folytatása a korábbi nyomvételi módszerének, és egyben önvizsgálat is. A több mint 1500 órányi nyomtatás eredményeként született, hol teljes alakos, hol töredékes, fázisokat egyszerre mutató fekete szobrokban (fotogrammetriákban) az én, a belső való a személyiség mélyén munkáló árnyait mutatja meg különböző szituációkban és vetíti ki a térbe önmaga-önmagunk feltárásának, szemlélésének, elfogadásának, integrálásának folyamatát. A sötét anyag a jungi értelemben vett árny, a tudattalan része. A fekete szobrok így lehetnek konfrontációs felületek: nem idealizálnak, hanem szembesítenek a hiánnyal, deformitással, nyerseséggel.

A pszichológiai olvasat mellett, attól nem függetlenül, a sorozat címe más mély és elvont rétegeket is megnyit. A kozmológiában a sötét anyag nem látható, de a világegyetem szerkezetét tartja egyben. Ebben a keretben értelmezve a szobrok is lehetnek ilyen rejtett struktúrák: belső, pszichés folyamatok, érzelmek vagy identitásrészek materializált lenyomatai. A munkákban ez a belső, meg nem értett, de ható erő testesül meg – ez irányít, még ha nem is látjuk.

A sötét anyag ugyanakkor nyersanyag is. A fekete szobrok valóban sötét anyagból készülnek – nemcsak szimbolikusan, hanem materiálisan is. A fekete, matt felületek nem visszatükrözik, hanem elnyelik a fényt. Ez szemben áll a klasszikus szobrászat „tükröző” ideá(l)jával. A szobor így anti-ikon, anti-memória: nem valaminek a képmása, hanem a hiány, az árnyék, a vákuum jelenléte. Mindez egyben reflektál a szobor hiányzó részeire is, ami elvezet a létezés és hiány – anyag és antianyag kérdéseihez. A fekete forma tömegként van jelen, de gyakran az üres tér, a hiány, a negatív forma éppoly fontos – itt, a szobrok esetében a hiányzó részek a hiány formái. A sötét anyag így lehet a jelenlét és hiány dialektikája is – valami, ami ott van, de mégsem tudjuk megragadni.