Úgy sietünk! Úgy rohanunk! Minden olyan gyorsan változik! Alig marad idő egy kis szemlélődésre! Pedig, szerintem néha jót tenne egy kis lassítás, hogy az érzékelt, átélt, tanult dolgok leülepedjenek bennünk. Persze, nekem könnyű ezt mondani, mert az egész életemet tettem föl a világ leglassabban készülő műfa-jára, a MŰFAJOK KIRÁLYNŐJÉRE, a gobelinek szövésére. Szerelem volt ez első látásra, igaz, őszinte szer-elem, ami évtizedek óta szövődik, szövődik, szövődik…A színfrekvenciák hosszú hónapok alatt állnak össze képpé. És kialakult egy sajátos életforma, ami csak rólunk szól, az intimitásról, a titkokról, a csönd termé-kenyítő erejéről, a színes fonalak tapintásának érzéki öröméről, néha a szenvedésről, a monotonnak tűnő sziszifuszi munkálkodásról. Az alkotás folyamata számomra valós idejű, egyben időn kívüli, a végeredmé-nye az időtlenségnek készül. Titkon azért nagyon is hiszek abban, hogy egy-egy szöött gyermekem valahogyan megérinti a lelket.  
Nagy Judit