A megnyitó előtt 17 órától a művészek tartanak tárlatvezetést!

PILLANATNYI ELMÉK

A természetről szerzett tudásunk mindig csak minket, vagyis az embert a középpontba helyezve értelmezhető. Saját társadalmi működésünkhöz viszonyítva próbáljuk megfejteni az állatok egymás közti kommunikációját, saját testünkhöz hasonlítjuk egy növény részeit. A nyugati filozófia hosszú idő alatt jutott el odáig, hogy az állatokra is önálló entitásként tekintsen, a növények hasonló integrálására pedig egészen friss keletű kísérletek vannak csupán. Hiába például az elmúlt években egyre elterjedtebbé váló poszthumanizmus elmélete, az, hogy a természet minden alkotóelemének tudatosságot tulajdonítsunk, egyelőre nehezen elképzelhető.

Dezső Tamás és Szabó Nóra mindketten a természet különböző jelenségeit kutatják, kutatásaik azonban feljegyzésszerűek: nem hoznak ítéletet vizsgálódásuk tárgyáról, nem metaforaként használják a megfigyelt létformákat és nem tekintenek belső tájként a természetre. Alapos és koncentrált figyelem jellemző alkotási folyamatukra, amely – bár szerves részét képezik filozófiai elméletek és esztétikai szövegek – az elkészült műveknek szabad értelmezési keretet hagy.

A két művész Pillanatnyi elmék című közös kiállítása rámutat a természet legapróbb, folyamatos változásban lévő, mégis állandónak tűnő jelenségeire, az ősidőkből származó formák kialakulására és arra, hogy az ember által megismerhető idő milyen csekély a Föld teljes történetéhez képest. S ahogyan az élőlények formáját és működését is csak önmagunkhoz mérve tudjuk jellemezni, saját időszemléletünktől is nehezen tudunk elvonatkoztatni. A minket körülvevő természet azonban nem emberöltőkben mérendő. Egy kérész néhány óra alatt éli meg kifejlett rovar létét, egy fa több ezer évig élhet, a cseppkőbarlangok több száz millió évvel ezelőtt keletkeztek és azóta is formálódnak. Ezek a szubjektív idők teszik elérhetetlenné az írásos emlékeinket megelőző mélyidőt és relativizálják a mérhető időről alkotott, mesterséges fogalmunkat.

A kiállított művek alapjául szolgáló létformák saját univerzumainak, valamint a műtárgyak finom szövedékének feltárásához lelassulás és elmélyült figyelem szükséges. De vajon tudjuk adaptálni ezt a fajta figyelmet a kiállítótéren kívül is?