Gyakran írják és mondják, hogy a képzőművészet személyes, magányos tevékenység. Ez – mint minden közhely – valamilyen alapvető igazságot tartalmaz. De azért akadnak kivételek. Egy képzőművész-pár gondolkodhat együtt egy közös művön és egy közös kiállításon is. Deli Ágnes és Gaál Endre így, együtt-gondolkodva készült erre a szűkszavú, lényegre törő kiállításra. Mindketten bemutatnak saját, egyéni invencióból eredő műveket is, és egy közös munkát. Ezt az együttest alkalmazniuk kell az adott térre, és ez is közös gondolkodást igényel, mert a művek és a tér egyaránt megköveteli a magáét. Az ebből kialakuló arányosságot muszáj tartaniuk, hogy elkerüljék a szűkre szabottság és a túltelítettség diszkomfort-érzetét is. Az egyéni munkák közös vonása, hogy a látással kapcsolatosak: egy keskeny résen felnyíló vagy – nézőpont és hangulat kérdése –ellenkezőleg: elsötétülő üveghorizont és a súlyos fatömbből kialakított hatalmas, a terem végéből minket figyelő szem egyaránt látás-metaforák. A közös mű pedig olyan háromszintes, elsőre ingatag hatást keltő alkalmi építmény, amelynek mindegyik „emelete” másról beszél és a látogató megfejtésére vár. Különböző anyagok, kézműves technikák és kulturális szintek kerülnek egymásra, de nem lehet nem észrevenni az egybegyűjtő-összefoglaló szándékot. Ezt az építményt nem pusztán a tárgyakat és formákat egymáshoz rendelő, komponáló erő, hanem a személyesen megélt és a történelem ránk mérte idő együttes jelenléte tartja egyensúlyban.

/Andrási Gábor/

 

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap