A lengyel művész, Karolina Breguła A vihar című ötcsatornás videóinstallációja a Biennále kulcstémáit – a biztonságot, illetve annak hiányát – vizsgálja, miközben feltárja a szorongás és bizonytalanság által sújtott közösségek törékenységét az egymásra rakódó válságok közepette.

Sötét és nyugtalanító képet fest a kollektív félelemről, az elszigeteltségről és tágabb értelemben egy működésképtelen társadalomról. A globális politikai és környezeti válságok korában Breguła komor, elemző munkája összetett pszichológiai állapotot ragad meg egy látszólag egyszerű jeleneten keresztül: öt szereplő a tengert és egy távoli szigetet figyelve fokozatosan felfedi legmélyebb érzelmeit, miközben a szél és a hullámok egyre viharosabbá válnak. A közelgő vihar nemcsak egy természeti katasztrófa előhírnöke, hanem a kis közösségen belüli társadalmi feszültségeket és konfliktusokat is felszínre hozza, rávilágítva arra, hogy a csoport képtelen közösen szembenézni a fenyegető veszéllyel. A szövegközpontú, „beszélő fejes” kompozíció olyan egyéneket ábrázol, akiket megbénít a félelem, miközben a növekvő feszültség egyre inkább kiemeli tehetetlenségüket: a gyanakvás, az elszigeteltség és a kiszolgáltatottság miatt képtelenek az összefogásra.

Breguła briliáns történetmesélő, akinek művei alapos kutatómunkára és együttműködésre épülnek. Mélyen beleássa magát azokba az érzékenységekbe és társadalmi változásokba, amelyek a közösségeket formálják. A vihar, amely helyi művészek közreműködésével készült az Írország északnyugati partján fekvő Buncranában, egy olyan társadalom rejtett dinamikáit vizsgálja, amely az önérdeket a szolidaritás elé helyezi – ahol a túlélés egyéni küzdelem, nem pedig közös felelősség. A mű olyan embereket ábrázol, akik a versengés, a bizalmatlanság és az elidegenedés ördögi körébe ragadtak, egy viharban, amely egy olyan rendszer metaforája, amely aláásta az emberi kapcsolatokat, és ahol az egyének képtelenek együttérzéssel és gondoskodással reagálni az őket ért kihívásokra.

Breguła számos projektje a kollektív tapasztalatok költői, mégis nyugtalanító ábrázolása köré épül, gyakran a klímaválság kontextusában vizsgálva az óceánok állapotát. Kísérletező és tág határokat feszegető filmes nyelvén keresztül olyan helyzeteket teremt, amelyekben a közös történetmesélés kibontakozhat. Számára az együttműködésen alapuló fikcióírás politikai aktus – eszköz, amely lehetővé teszi a társadalmi problémák diagnosztizálását, megjelenítését és megvitatását.

/borítókép: Karolina Bregula: A vihar, House For Media Art Oldenburg, 2024/