Bár Bede Kincső sorozata, A Pista művészete (2015-2023), elsősorban személyes tapasztalatokból építkezik – különösen a nagyszülei közötti bonyolult és konfliktusokkal teli kapcsolatából – miközben különböző perspektívákat nyit meg a fotográfia lehetőségeiről és felelősségéről. A mű, mint helyspecifikus installáció, különféle tereken és szobákon vezeti végig a nézőt, amelyek mindegyike a generációk közötti dinamika rétegzett történetének egy-egy fejezetét tárja fel. Bede elmossa a határokat a beállított képek, a fiktív történetek és a dokumentált események között. Az installáció nem csupán saját fotóit tartalmazza, hanem a nagyapja, Pista által készített tárgyakat és faszobrokat is. Ezen kívül dokumentumokat, leveleket, családi archív fényképeket és egy videómunkát is kapcsol hozzá.

Bede saját pozíciójáról és a fényképezőgép szerepéről is gondolkodik, amely nehéz helyzetekben mintegy pajzsként működött, egyszerre biztosítva számára egy határozott nézőpontot és a szükséges távolságtartást. Az eredmény egymásba fonódó kapcsolatok tablószerű, összetett feltérképezése, valamint egy sokrétű elmélkedés a sebezhetőségről, az egyéni- és közösségi emlékezet viszonyairól, valamint a fotográfiáról, mint a bántalmazó történetek sokoldalú megközelítésének erőteljes eszközéről.

/borítókép: Bede Kincső: Unokák, 2022/