Molnár Judit Lilla kiállítása egy nagyméretű installációval vizsgálja a társadalmi mobilitás kérdését és az egyéni életutak kiszámíthatatlanságát. Az ismert „Kígyók és létrák” társasjáték logikáját újragondolva a mű a felemelkedés és visszaesés dinamikáját mutatja be, ahol a létrák és kígyók kortárs pszichológiai fogalmakhoz kapcsolódnak, például a „kitartás” vagy a „tanult tehetetlenség” jelenségeihez. A játékos struktúra mögött komoly társadalomkritikai kérdések húzódnak meg: mennyire befolyásolják külső körülmények a siker vagy kudarc esélyeit, és milyen szerepet játszanak ebben az egyéni döntések vagy a társadalmi meghatározottságok?
Az installáció fém- és faelemekből építkezik, vizuális világában egyszerre utal a társasjátékok, a játszóterek és a társadalmi struktúrák tereire. A játékmezőként funkcionáló homok Éber Márk Áron osztálymodelljére reflektál, amely a rendszerváltás utáni magyar társadalom szerkezetét elemzi. Az egyes mezők közötti lépések, a lehetőségek és akadályok eloszlása arra a kérdésre irányítják a figyelmet, hogy a mobilitás mennyiben valódi esély és mennyiben illúzió. A néző így maga is részesévé válik ennek a szimulációnak, érzékelve a társadalmi mozgás komplex és sokszor frusztráló természetét.
A kiállítás Mark Fisher és Byung-Chul Han elméleteivel is párbeszédet folytatva arra reflektál, hogyan válik a kapitalizmus rendszerében a folyamatos önoptimalizálás elvárássá, és milyen pszichológiai hatásai vannak a sikerorientált társadalomnak. A látogatók egy interaktív leporelló és egyedi dobókockák segítségével a kiállítás tapasztalatát magukkal is vihetik, így a játék és a kiállításban felvetett kérdések a térből kilépve is tovább élnek.