A K28 Galéria és a tárlat alkotói a finisszázs alkalmával várják az érdeklődőket

az

Analóg Anyagok

című kiállításon.

🔴 December 17. (kedd) 15:00-23:00 - Nyitott galéria, műhely, FINISSZÁZS, záró buli

Résztvevő alkotók:

Fülöp Tünde, Novák Zoltán, Rákos Blanka

● 16:00 órától egyéni / csoportos nézelődés, tárlatvezetés.
● 17:00-19:00 - Nyitott műhely a kiállítókkal - Kapcsolódj be az alkotási folyamatba, komponálj, színezz, meríts ötletet a kiállítás munkáiból!
● 19:00 - Finisszázs
● 20:00 - Vetítéssel egybekötött záró buli
- Példabeszéd helyett - Novák Imre filmetűdje Kassák Lajos azonos című versére (3:44)
- Geometria - Guillermo del Toro horror-komédiája (6:30)
- Analóg technikák a videóklipekben - stop motion, claymation, paper cut out... A Peanut Vendortól Gondry-ig egy rakás klassz videóklippel zárjuk a tárlatot!

🔴 A kiállításról

A kiállítás három művész: Fülöp Tünde, Novák Zoltán és Rákos Blanka munkáin keresztül nyújt betekintést a forma, a ritmus és az érzékelés fogalmi és vizuális világába. Mindhárman más-más megközelítéssel dolgoznak, de alkotásaik közös nevezője az absztrakt struktúrák és mintázatok átgondolt használata, valamint az érzékelés különböző aspektusainak játékos vagy épp kontemplatív vizsgálata.

Fülöp Tünde munkássága szorosan kötődik a szövés hagyományaihoz, azonban itt az anyaghasználat és a ritmus, mint szerkesztési elv válik hangsúlyossá. Fali objektjeiben olyan tükröződő felületeket használ, amelyeket magnó- és VHS-szalagok szövésével hoz létre. Ez az anyagválasztás önmagában is érdekes kérdéseket vet fel a technológiai nosztalgia és a percepció kapcsolatáról, illetve arról, hogy az analóg anyagok miként válhatnak az optikai és konceptuális játék részeivé. Az alapvetően piros, fekete és fehér színeket alkalmazó alkotások a ritmus, a mintázat és az optikai csalódás határmezsgyéjén mozognak. A percepciós és érzéki optikai csalódás itt nem egyszerű vizuális trükk, hanem az érzékelés határait feszegető művészi eszköz, amely ironikus módon reflektál arra is, hogy a látás és megértés mindig korlátozott, és talán sosem teljes.

Novák Zoltán festményei az expresszív és a geometrikus absztrakció közötti vékony határon helyezkednek el. Visszafogott, törtfehér, szürke és fekete árnyalatokból álló palettája ugyanakkor egyfajta minimalista esztétikát idéz, amely az üresség, a tér és a repetitív mintázatok filozófiai aspektusait hozza előtérbe. Műveiben az ismétlődés és a mintázat a kaotikus rendezettség paradoxona felé viszi a nézőt: minél több az ismétlődő elem, annál inkább előbukkan az apró különbségek okozta disszonancia. A látvány így egyfajta csendes, meditatív élménnyé válik, ahol a tökéletlen ismétlődés nyugtat, de ugyanakkor kihívás elé is állítja a megfigyelőt, aki a rend és káosz váltakozó jelenlétében saját elvárásait és a művészet felfogását is újraértékelheti.

Rákos Blanka szita technikával készült monotípiái, tudatosan megkomponált geometrikus formákra épülnek, amelyek a magyar konstruktivizmus hagyományaihoz nyúlnak vissza. Blanka munkáiban a kör, háromszög és négyzet alapformák egyenrangú szereplők, melyek elhelyezése, perspektívája és dinamikája az emberi tudat rétegzettségére reflektál. Míg a konstruktivizmus eredetileg a forma és a funkció egyensúlyára, társadalmi hatásokra épített, Rákos Blanka ezt a rendet egyéni szimbólumrendszerrel gazdagítja: alkotásai mintha egyfajta gondolati térképben tárnák fel a mentális fókusz különböző szintjeit, amelyek egyszerre tükrözik az intenzív figyelem és az elmélyült koncentráció állapotát. Ez a figyelem olykor új dimenziókat nyit, szinte megfordítva a nézőtől elvárt perspektívát.

A három alkotó munkássága olyan kérdésekre világít rá, amelyek a modern művészet alapvető dilemmáit érintik: Hogyan kapcsolódhat a forma a tartalomhoz? Miként válik az anyag maga a mondanivalóvá, vagy épp annak hiányává?

Fülöp Tünde, Novák Zoltán és Rákos Blanka műveiben a geometrikus kompozíció, az anyaghasználat és a repetitív ritmus egyszerre személyes és univerzális kérdéseket boncolgat. Ezek az alkotások nem csupán a vizualitás, hanem az érzékelés és az absztrakció mélységeibe vezetik a nézőt, ahol a forma és jelentés közötti finom kapcsolatok révén egy újfajta, gyakran ironikus megértés bontakozik ki.