Tárlatvezetés a meghosszabbított „Maurer Dóra »Fényelvtan«-műhelye, 1987–1988″ című kiállításban | Eperjesi Ágnes
megnyitó | 2024. szeptember 27. 17:00
web | https://vasarely.hu/kiallitaso...
cím | 1033 Budapest, Szentlélek tér 6.
Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987-1988
2024. 05. 10. – 2024. 10. 13.
Szeptember 27-én, pénteken a kiállítás egyik művésze, Eperjesi Ágnes tart tárlatvezetést 17 órától.
A részvétel érvényes múzeumi belépővel ingyenes.
Maurer Dóra életművében igen fontos szerepet játszott pedagógiai tevékenysége. Tanítványaival számos alkotótechnikával kísérletezett, köztük fotogram-kurzust is vezetett 1987-1988 között, melyen Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra, Jederán György és Zsuffa Csaba vettek részt. A „Vizuális kísérletek“ című, az Iparművészeti Főiskolán tartott órákon együtt dolgozva, sokszor egymás műveire reflektálva hozták létre fotogramjaikat, mely képek a kiállítás fókuszában állnak. Maurer tanári koncepciója az volt, hogy „a fotogram ábécéjének, enciklopédiájának” kidolgozásával foglalkozzanak, szisztematikusan fókuszálva a kép előállításának alkotóelemeire. A tárlat a különböző kísérletezési módok szerint mutatja be a Maurer-tanítványok, Czeizel, Eperjesi, Hübner és Jederán munkáit: a fény, a tárgy, a fényérzékeny felületek, a vegyszerek hatásait, a mozgás és a szín fotogramokká vált aktusait. A technikai eljárásokat gyakran kombinálták, így születtek műfaji találmányaik, mint a „kemofotogram”, vagy a „fotofrottázs”, melyekre a tárlat számos példát bemutat.
„A fotogram ereje a hitelesség, hogy a tárgyak eredeti méretükben hagynak nyomot.” – foglalja egy mondatba Eperjesi Ágnes a technika egyedülálló értékét Beke Lászlónak, a kiállítás egyik főfalán is olvasható 1988-as Fotogrammatika-katalógusukban megjelent, műhelytársaival közös interjúban. Százkettő év telt el azóta, hogy Moholy-Nagy László vagy Man Ray fény-modulálásainak vívmányaival útjára indult a fotográfia legnépszerűbb kísérleti ágának története, melynek kiemelkedő előnye, hogy az alkotó nem igényel fényképezőgépet, csupán egy érzékeny fotópapírlapot. A fotogram, a fény lenyomata, egy kémiai és optikai jelenség egyesüléséből keletkező kép, ahol „a fényforrás és a nézőpont azonosak” (Maurer).
Maurer Dóra „Fotogrammatika” – vagy ahogy Forgách András elnevezte – „Fényelvtan” műhelye mindmáig meghatározó tapasztalatokhoz vezette egykori tanítványait, akik ma is figyelnek Mesterük szavára.
Tárlatunk célja tisztelet- és köszönetnyilvánítás az idén júniusban nyolcvanhetedik születésnapját ünneplő Maurer Dórának, Múzeumunk legfontosabb partnerének, az OSAS művészcsoport alapítójának. A kiállított fotói és fotogramjai az életmű fontos, a festményeinél, grafikáinál jelentősen kisebb számban fellelhető remekei, a kurzusán tanított kísérletezések előzményei.
Kiállító művészek:
Maurer Dóra, Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra és Jederán György
Kurátorok: Czeizel Balázs, Pócs Veronika
Ha az ikOn működésében bármilyen problémát észlel az ikOn 4.0-ra való átállás következtében, kérjük azonnal jelezze az ikon@ikon.hu e-mail címen!
A problémákat igyekszünk a legrövidebb idő alatt kijavítani.