A kiállítás a Magyarországon élő lengyel képzőművész, Tomasz Piars legújabb festménysorozatát mutatja be, s a tárlat egyben a művész első önálló kiállítása is a Budapesti Lengyel Intézethez tartozó Platán Galériában.

 

Az ünnepélyes megnyitó zenei előadója - inka

 

 

Tomasz Piars absztrakt képeire a folyamatos mozgás, a dinamika jellemző, a képein pedig nem a valóságból vett tárgyakat vagy élményeket ábrázol, hanem egy általa teremtett külön világot, egy mesterséges rendszert vagy élő struktúrát, ami saját törvényekkel bír, akár a természet.

De ezek a rendszerek mégsem a természeti törvényeken alapulnak, hanem a művész logikája szerint, ezért az eredmény is olyan lesz mint egy mesterséges, önműködő világ.

Tomasz elmondása szerint évente újat talál ki, mert untatná, ha ugyanazt festené minden alkalommal. A sorozatai viszont egymáshoz kapcsolódnak, számára pedig a festészet kísérletezés, ezért mindig szívesen merít valami újból, hogy aztán tovább léphessen. Nem akar senkinek megfelelni, és nem feltétlenül azt akarja csinálni, amit már kitapasztalt, hanem olyat próbál létrehozni, amit még nem tud. Olyan mint egy filozófus – keresi a válaszokat, miközben úgy érzi, egy alkotás akkor lesz friss, ha a művész folyamatosan kutat.

A 2019-es New Alchemy vagyis Új alkímia című szériájának festését úgy fogta fel, mintha egy kémikus vagy alkimista lenne, aki próbálja az anyagokat átformálni, és azokból valami újat létrehozni. A 2021-es Crystals of Memory, vagyis a Memória kristályai című képsorozatának éles formáival pedig a memóriakártyákon elhelyezkedő kristályokat idézte meg. Úgy véli, a művész is a kollektív memóriát dolgozza fel, hiszen a képein nemcsak önmagát fejezi ki, hanem a közös emlékezetet és tapasztalatot is. A tavalyi Luminous Decay, azaz Fényes bomlás című tárlata a fénnyel foglalkozott, a részecske robbanásszerű, terjeszkedő mozgásával. A képein akárcsak az atombombában a láncreakció, a formák egymással ütköztek és új struktúrákat hoztak létre. A mostani Artificial Nature vagyis Mesterséges természet című képsorozata azt a kérdést feszegeti, hogy mi számít természetesnek és mi mesterségesnek. Illetve, hogy lehet-e természetes az, ami mesterséges, ami valljuk be, most hogy a mesterséges intelligencia folyamatosan hódít a neten, igencsak kurrens kérdés. Tomasznak ezekre a dilemmákra viszont nincsen konkrét válasza, így a befogadó maga döntheti el, mit lát a képeken: a valóságban is létező formákat, amikkel az életben vagy biológia könyvekben találkozott avagy tisztán absztrakt elemeket, melyek csak a művész képzeletében léteznek. Tomasz egyébként mindig arra törekszik, hogy a belső világát fesse meg, amit a valóságban nem lát. A tudatában ilyenkor intuitív módon megjelenik a kép egy részlete, tehát nem a teljes látvány, hisz az csakis az alkotás közben bontakozik ki előtte. A képek elkészültéhez pedig időre van szüksége, azok hetekig, de akár két-három hónapig is alakulhatnak. Tomasz elmondása szerint a festés hetven-nyolcvan százaléka nézés, megfigyelés, ezért terveket nem készít, de a lépéseket, akárcsak egy sakkjátékos, megpróbálja előre kiszámolni.

Emellett nosztalgiával tekint azokra az időkre, amikor az izmusok még élesen elváltak egymástól, manapság viszont az eltérő stílusok és elemek találkozásából születik valami új. Az ő képein is több ábrázolási mód ütközik, a képmezőben feltűnnek sík elemek, de három dimenziósnak ható egységek is, illetve precíz, geometrikus formák, valamint rikító, vibráló színű gesztusok is. (Dr. P. Szabó Dénes, kulturális újságíró írása)