A csoportos kiállítás kiindulópontja a modern múzeumok előfutárának tekintett Wunderkammer. A reneszánsz Európában keletkezett „csodakamrák” a természeti képződmények, tudományos műszerek, értékes műalkotások, néprajzi tárgyak és egyéb érdekességek meghökkentően eklektikus gyűjteményei voltak. A korszaknak a gyorsan táguló világ megértése és rendszerezése iránti érdeklődését tükrözték, egyszersmind szélesebb körű kulturális tendenciákra engednek rálátást.
A Wunderkammer olyan szimbolikus jelentésekkel átszőtt, esztétizált mikrokozmosz, amely az ember természetről, technológiáról, művészetről alkotott felfogásának alakításában is szerepet játszott. A tudományos kutatás, a felfedezés és a művészeti értékek találkozásának kulcsfontosságú helyszíneként a Wunderkammer a természettudomány fejlődését, valamint az ember és a természet közötti átalakuló kapcsolatot is dokumentálja. A kiállítás címe a korszak egyik meghatározó gondolkodója, Francis Bacon által a természettörténetben elkülönített három kategóriát idézi fel. A nyugvó, azaz képződő és elmúló természet a teremtés során megalkotott fajok leírását jelenti, ide tartoznak az ásvány-, növény- és állatvilág kreatúrái. A második, vagyis az eltévelyedő és váltakozó természet az első csoporttól való eltérésekkel foglalkozik, véletlenszerű képződmények tartoznak ide. A harmadik csoport a természet elemeinek művi, művészi megmunkálását jelöli, ide sorolhatók a modern értelemben vett képzőművészeti alkotások. A korabeli Wunderkammer a természetről rendelkezésre álló ismereteket hasonló elkülönítések mentén rendszerezi, hogy a képződményeket és tárgyakat vizsgálja, megfigyelje és kontrollálja.
A kiállítás azt a kérdést veti fel, hogy mi lehet a csodakamra a jelenkori jelentősége. Vajon egy valószínűtlen dolgokat egymás mellé állító gyűjtemény tárgyegyüttesén keresztül rálátást nyerhetünk-e a jelen világképét meghatározó tényezőkre; a természethez, tudományhoz, kultúrához fűződő megváltozott viszonyunkra? A felvilágosodás előtti korszakhoz kapcsolódó kiállítási formátum kortárs művészeti interpretációja értelmet adhat-e a jelenben zajló természeti folyamatok tapasztalatának?
A csodakamra, ahogyan az ezt aktualizáló és átértelmező kiállítás is a gyűjtésről, a kiemelésről, a megőrzésről és a rendszerezésről szól. A természet preparátumként, csontig lecsupaszítva, szőröstül-bőröstül, öntörvényű burjánzásként vagy épp élettelen, dermedt állapotban, gyakran pedig riasztóan hibrid képződményként mutatkozik meg a kiállításon szereplő művek által. Az ember és természet közti relációt vizsgáló alkotásokat túlnyomórészét áthatja az emberközpontú világképtől való eltávolodás kortárs szellemisége, egyúttal visszautalnak azokra az időkre, amikor a természet és a világ egészének megértésében a misztikum és a mítosz is fontos szerepet játszottak. Ott munkál bennük örökös kíváncsiság kibontakoztatásának igénye, ugyanakkor körül lengi őket az emberiség jövőjének bizonytalansága által ébresztett szorongás is.