"Fal vagyok, sérülékeny és védtelen entitás, amelyen minden történés nyomot hagy, sebezhetőségem, kiszolgáltatottságom nyilvánvaló. Az idő egyre több mindent pakol rám, az érzelmeim, a velem történt események, az átélt traumák, de a boldog pillanatok is formálják a felületem, megtörik a síkszerűségemet, komplexebbé tesznek. A rám rakódott rétegek olykor durvák, karcosak, sötétek, mint a szén, pasztózusak, mint a megkötött szurok vagy éppen törékenyek, mint megszáradt beton. Azonban ezek mind hozzám tartoznak, fontos részét képezik az identitásomnak, a belső énemnek. A lényem magja a fal, amit nem feltétlenül osztok meg másokkal, ezek feltárása ugyanis rámutat a sebezhetőségemre (vulnerability). Vajon felfedhetem-e mindazt, ami bennem forrong, formál vagy a rejtőzködés biztonságában feloldódva érdemes szemlélni a külső valóságot?

Rónai Viktor táblaképei ezt a dilemmát járják körül. Az itt látható anyag egy része nyers, háborítatlan felületeket mutat fel, az építőipar vizualitását és az arte povera érzékiségét ötvözve létrehozott kompozíciók az anyaghoz való ősi kapcsolódásunkat jelölik, faragatlanok, csiszolatlanok, rücskösek, érdesek, kérgesek, akárcsak a traumáktól meggyötört, törékeny belső énünk. Meztelenségük zavarbaejtő, ugyanakkor szól a sebezhetőség felvállalásának bátorságáról, a kiszolgáltatottság és kockázatvállalás észleléséről és annak elfogadásáról. „Úgy gondoltam anno, hogy a traumáimról nem lenne érdemes beszélnem, inkább elnyomtam ezeket az érzéseket. Most azonban látom, hogy ezek feltárása előre fog vinni”.

A belső térben látható objektek a maszk elhagyását tematizálják: arctalan, absztrakt portrék ezek, amelyek az elrejtés-felfedés kettőségében olvashatók. A felületeken megjelenő ráncok és gyűrődések a készülés során használt fóliának a nyomai, ami korábban betakarta, elfedte e portrékat, kvázi maszkként funkcionált. Szimbólumként olvasva a fólia minden, ami a látszat, a hamis, ami elfedi, de közben meg is védi azt, ami alatta van, ami valódi, igaz. És bár ezek az arcok megszabadultak az őket rejtő/fedő fóliáktól, azok nyomai beleégtek a felületekbe, jelezve ezzel azt is, hogy bár van esély a felszabadulásra, korábbi rejtőzködéseinknek emlékét mindvégig magunkkal fogjuk cipelni.

Bár a művész korábbi munkái a feltárulkozásról, az igazi realitás felvállalásáról, frissebb képei sokkal inkább az eltakarásról, fedésről, az illuzióról szólnak: azt állítják, hogy a valóság szemfényvesztés, Máya fátyla, amit magunkra húzva mint egy puha takarót rejtjük el az anyagiságunk valódi természetét. Védekező mechanizmus ez: hibátlannak, tökéletesnek mutatjuk magunkat kifelé, hogy ne tudjanak bántani.

Az alkotó legfrissebb munkáin a matéria vadságát és forróságát ütközteti az egyenletesen kezelt, sima és kvázi-hibátlan felületekkel, amelyek feledtetik az anyag valódi rendeltetését, az apollónit helyezik előtérbe a dionüszoszival szemben. Rónai ezzel nemcsak a belső én elrejtésének és feltárásának ambivalenciáját hozza diskurzusba, de reflektál a virtualitás okozta elsimulásra. Arra, hogy a social media miképp teszi egyre inkább monolitikussá az embert, hogyan homogenizálja az élet minden területét, hogyan simítja ki az arcunkon a ráncokat. A gumi felületek fontos szimbólumok, nem áteresztő, szigetelő rétegek, amik bezárnak, lehatárolnak, sematikussá tesznek. Jelzik azt, ahogyan a világ egyre kevésbé diverz, azt, ahogy a tömegmédia és a fogyasztói kultúra, valamint a virtualitás egyre egyneműbbé tesz minket. A durvaságunk plasztikussá válik, a saját belső valóság totális megélése pedig ellehetetlenedik. Fal vagyok, de mennyire lélegezhetek szabadon ebben a gumiszerű, sima világban?"

Rónai Viktor Károly 1994-ben született Kecskeméten. 2022-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán Nemes Csaba tanítványaként. Egyéni kiállítása volt Kecskeméten, csoportos tárlaton szerepelt a budapesti Horizont Galériában 2023-ban, részt vett a szóládi Balaton Art Residency-n.