A kiállítás tulajdonképpen egyetlen hangot és mozgóképet magába foglaló mű, amely egyszerre reflektál a Budapest Galéria tereire és mozdul tőlük el. A három éve Hollandiában élő művész ezen munkája absztrakt módon beszél a saját helyünk keresésének és megtalálásnak kérdéséről. Milyen orientációs pontok segítenek abban, hogy eligazodjunk saját életünkben? És mi történik, ha ezek a pontok instabillá válnak? Egyáltalán: érezhetjük-e magunkat otthonosan a világban vagy szükségszerű a talajvesztettség?

Varju Tóth Balázs az elmúlt években kezdett el kísérletezni a szövegírással. A részben autofikciós, részben kísérleti, filozofikus szöveg egy hanginstalláció formájában kerül bemutatásra, amelyben az otthonkeresés, el/kimozdulás, bezártság, változás(ra való igény), idegenség összefüggései tematizálódnak. A felvillanó mozgóképek különböző, a tájékozódást és a figyelmünk rögzítését segítő helyszínek, terek metaforáiként értelmezhetők, mint például a világítótorony jelzőfénye vagy egy szoba üressége. Fontos azonban, hogy ezek a rövid jelenetek nem a kiállítótéren végigvonuló hanganyag illusztrációi: a művészt éppen a szöveg és képek viszonya, az azon keresztüli elbizonytalanítás és feszültségteremtés érdekli. A címadó kifejezés a fizikában a fénysugarak két pont közötti legrövidebb idő alatt megtett útját jelenti: a kiállítás kísérlet egy immerzív videóinstalláció létrehozására, amely ugyanakkor nem a totalitásra törekszik, hanem a töredékességre, és az elbeszélés nehézségeire, töréspontjaira, zavaraira mutat rá.

Varju Tóth Balázs (1990) Amszterdamban és Budapesten él és dolgozik. Tanulmányait az ELTE-n (Filmelmélet, filmtörténet), a MOME-n (Media Design) és az amszterdami Sandberg Instituuton (Fine Arts) végezte. 2019-ben Derkovits ösztöndíjas volt, 2017 óta az FKSE tagja. Jellemzően videóinstallációkat készít. Munkáiban a hangzó és írott szöveg is fontos szereppel bír – akár a mozgóképek részeként, akár azokon kívül –, valamint a repetíció, az időbeli elnyújtottság is meghatározó jelentőségűek. Az utóbbi években érdeklődése egyre inkább ontológiai kérdések felé fordult. Művei egy olyan világot vesznek alapul, melyben az individuumnak kevés ráhatása van a körülötte lévő világ történéseire, s melyben a kiszolgáltatottság alapélmény.