Nagy T. Katalin
Tájzene – Rahmanyinov és Lévay

A vizuális művészet és a zeneművészet közötti egymásra ható kapcsolat talán azon is alapszik, hogy a két művészeti ág hasonló, sőt azonos fogalmakkal írható körül; olyanokkal, mint forma, egyensúly, harmónia vagy disszonancia. E kapcsolatot vizsgálva elsőként Vaszilij Kandinszkij juthat az eszünkbe, aki 1912-ben megjelent könyvében  behatóan foglalkozott a témával. Azt tartotta, hogy a vizuális művészet voltaképpen „megfagyott zene”.

Lévay legújabb munkájában főszerepet kapott a zene. A Kiterjesztett pillanatok – Rahmanyinov a Zemplénben című tájkép-sorozatot az Egri-Petris Duó  zongorajátéka ihlette. A ciklus két éven keresztül készült, hogy végül egy virtuális kiállításban  jelenjen meg 2020 tavaszán, a pandémia idején. A sorozatról a művész maga ezt írta:
„Létrejöttét Egri Mónika és Pertis Attila egy testbe zárt duplazongorája, a zempléni táj és Rahmanyinov zenéje inspirálta. Ugyanakkor a képek nem a zeneművek illusztrációi, hanem a zeneművekre reflektáló alkotások.

Lévay tájképkoncertjének darabjain, a szelíd zempléni lankák nyugalmát csupán a gomolygó felhők vagy egy-egy lecsapó villám töri meg.  Miközben a virtuális kiállításban járkálunk és ráfordulunk egy-egy képre, halljuk a zongorajátékot és ez befolyásolja látásunk. Ha hosszasan nézzünk egy kiválasztott darabot, s hallgatjuk a zenei kompozíciót, annak hatására új részleteket fedezhetünk fel a képen, miközben a képi kompozíció egyes elemei elvesztik addigi hangsúlyukat.  Azt is mondhatnánk, hogy bár alapjában Lévay képei értelmezik Rahmanyinov zenei világát, a zene is visszahat a képekre és hatást gyakorol a nézőre.