Gerber Márton új kiállításának középpontjában egy közismert nyelvi kifejezés áll, mely az élet különböző nehézségei által meghatározott szituációra utal. A szókapcsolat jól mutatja az egzisztenciális problémák mindennapiságát, melyre a kiállítás anyaga is reagál. Ugyanakkor nem merül alá érzelmileg az adott helyzetek drámaiságában, hanem – sok esetben a humor eszközeivel élve – kellő távolságot tartva tesz megállapításokat. Ebben segítségére van a kiállítás címének angol szabadfordítása is, melyről magyar nyelvterületen elsősorban egy brit rockegyüttesre asszociálhatunk, miközben a kifejezést jellemzően súlyos és komoly helyzetekkel, illetve a végszükség fogalmának jelentésével szokás egy lapon emlegetni. Ez a perspektivikus látásmód ad lehetőséget az említett nehézségeket az élet derűsebb oldala felől tekinteni, nem elbagatellizálva azok jelentőségét. Sőt.

 

A művész a nyelv képi teremtő erejét, a verbalitás és vizualitás közötti rendkívül asszociatív, ám tökéletlen viszonyt használja fel a látogató és művész közötti kapcsolatteremtésre, ahogy megkísérli egyetlen szókapcsolat többféle vizuális újrafogalmazását.

 

Miközben a tárgyegyüttes minden eleme igyekszik bevonni a látogatót, gondolkodásra, részvételre késztetve bennünket, egyes művek kizárólag a befogadó konkrét cselekvése által válnak láthatóvá, érzékelhetővé. Teljes mértékben egyenragú résztvevőként tekintve ránk.

 

A kiállítás rendkívül sűrű, a munkák méretei és mennyisége miatt már a térbe lépve is egyfajta szorult helyzetet teremtenek, és ahogy minden szövegnek úgy a tárgyak pozícióinak, színeinek, és anyaguknak is egyaránt fontos szerepe van. A médiumukban és megformálásukban is meglepően sokszínű darabok között ez a szemléletmód teremt kohéziós erőt.