Hazatérés / Homecoming/ a címe F. Balogh Erzsébet, a Miskolci Galériában nyíló kiállításának. A cím utalás arra, hogy a szülővárost, Miskolcot érzi meghatározónak pályaorientációjában, mert gazdagon ellátta nemcsak szellemi útravalóval, de a város az Avastól, Tapolcáig, Lillafüredig óriási szabadságot és felfedezésre inspiráló környezetet is jelentet számára. Az 1970-es években , a kortárs grafika mestereinek munkái, többek között pl. Kondor Béla, Szalay Lajos, Lukovszky László, Feledy Gyula grafikái rendszeresen láthatóak voltak miskolci kiállításokon, valamint olyan karizmatikus festőegyéniségek, mint  pl. Seres János  vállaltak aktív szerepet a művészeti közéletben.  Magánórákon még találkozhatott Ruttkay Györggyel, a magyar aktivizmus egyik kiválóságával, aki életének utolsó éveiben a borsodi megyeszékhelyen élt.
A „hazatérés” egyben sokszínű, tág fogalom. Jelen esetben feltétlenül utal a festészetben megtett útra is, melynek során a belső érés folyamatát követhetjük nyomon, az indulati gesztusfestészettől a geometrikus rend felépítéséig terjedő úton. 
A cím további kérdéseket vethet fel, például egyáltalán „Haza lehet-e menni? Hol lehetünk otthon?” A hazatérés egy út állomása, ha nem is az utolsó, de a gyökerek, a múlt feldolgozásának fontos fázisa, mely erőgyűjtést is jelenthet a jövőhöz.
A kiállítás betekintést ad a valóság értelmezésének egy sajátos formájára, melyben az alkotási folyamat kerül a fókuszba, a festészeti anyagból kibontakozó keletkezés.
Ez a folyamat tele van kísérlettel, kérdés felvetéssel, sokszor játékos szabadsággal.
Talán a kísérletezés hangsúlya miatt a papír volt hosszú évekig a legkedveltebb és leggyakrabban használt anyaghordozó munkáiban. Többek között azért is, mert a gyors száradás, alakíthatóság  viszonylag kevés idő alatt megoldható általa (  pasztell, akvarell, kollázs, kockákból készült installációk).
Tematikai szempontból a falusi és városi tájelemek geometriája indítja be az alkotó képzeletét. Fontos és meghatározó élményt jelentett művészetére a jászdózsai művésztelepen eltöltött időszak. Legtöbbször az objektív (tájélmények) és szubjektív (gesztusok, színek, faktúrák) elemek képi szerepét vizsgálja. A valóságélményeket kiegészítik a festék ösztönös használatából létrehozott strukturális kisérletek. Az alkotás folyamatában tudatosan  éli át a rombolás és építés anakronisztikus ellentétét.
Újabb munkái gyakran túllépnek a kétdimenzió határán. Ezekben az installációkban   az absztrakttá tisztulás igénye kerül előtérben. A belső terek a vízszintesen elhelyezett képek tükröződő felületeivel távlatokat nyitnak, a fény minőségétől és helyétől állandóan változó „fázismunkává” válnak. 
2015 után készült olajfestményei a gravitáció határait is feszegetik, tudatosan használja a festék csorgásait, melyek a mozgás metaforáiként  egyben a feszültség hordozói is és a képfelület forgatásával új értelmet kapnak. A gesztussá merevedett, véletlenszerű festéknyomokhoz, a csorgatásokhoz geometriaformák kapcsolódnak, melyek tökéletes ellentétként a racionalitást, a rendet, az ember jelenlétének, keze nyomának, építkezésének kísérletező vagy tudatos megnyilvánulásait jelzik.