2026. március 17-én 18 órától Kőhalmi Péter művészettörténész, valamint Monhor Viktória, Pacsika Rudolf, Vándor Csaba és Horváth Gideon képzőművészek tartanak tárlatvezetést a Kényes egyensúly (Veszély) című kiállításon.

A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kényes Egyensúly (Veszély)

Látogatható: 2026.01.23 – 03.22.

Kiállító művészek:

Erdély Miklós

Borsos Lőrinc, Brückner János, Czene Márta, Csörgő Attila, Fridvalszki Márk, Andreas Fogarasi, Gróf Ferenc & Gyenes Zsófia, Horváth Gideon, Lőrincz Réka, Martin Piaček, Monhor Viktória, Pacsika Rudolf, Pátkai Rozina, Regős Benedek, Société Réaliste (Gróf Ferenc & Jean-Baptiste Naudy), Sugár János, Vándor Csaba, Várnagy Tibor

„A jól megválasztott jelszó tetté válik.” – mondja Erdély Miklós egy vele készült interjúban.
A kiállítás ilyen értelemben nem több annál, mint hogy egy jelszóhoz vagy kijelentéshez hasonlóan felmutatja Erdély Miklós üveglapokból felépített installációinak legmonumentálisabb darabját, a Kényes egyensúly (Veszély) című, eredetileg Krakkóban 1981-ben bemutatott environmentet. Ezen túl, illetve ezáltal igyekszik kimozdítani a hazai és a közép-kelet európai neoavantgárd e korszakos jelentőségű alkotójának életművet abból a ránehezedő pozícióból, mely érinthetetlenné és ezáltal láthatatlanná teszi, valamint Erdély Miklós szellemi és művészi örökségére reflektáló kortárs művek bemutatásával azt is vizsgálja, hogy Erdély szellemi öröksége milyen módon él tovább.

A kiállítás minden eleme egy-egy kétes kimenetelű kísérlet tehát, mely olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy rekonstruálható-e egy olyan mű, amely ilyen erősen a művész személyes jelenlétén alapul, és mely megvalósíthatósága nemcsak bizonytalan, de kifejezetten veszélyes is; hogy az eredetileg Lengyelországban 1981-ben, egy hónappal a hadiállapot bevezetése előtt bemutatott mű miként rezonál a ma társadalmi, politikai valóságával; vagy hogy megszólaltatható-e még ma Erdély Miklós szellemi és művészi öröksége.

1981-ben, az environment megvalósulása előtt néhány hónappal az ELTE Esztétika Tanszékén elhangzott előadásában Erdély arról beszélt, hogy a neoavantgárd mozgalomhoz kapcsolódó forradalmi energiák, melyek az 1968 körüli diáklázadások körül érték el tetőfokukat, azóta jelentősen elcsendesedtek. “...csak egyetlen halk tremoló hallatszik még – nevezzük így -, a poszt-neoavantgárd elvékonyuló működése. Ez a halk tremoló azonban kétségessé teszi, hogy valóban vége van-e a zenedarabnak.”

Erdély ezt a tremolót, ezt a művészeti elvékonyodást 1981-ben csak átmeneti állapotnak látta, és azt gondolta, hogy idővel ezen túllépve, ezt az állapotot „…az igény leleményessége valahogy meg fogja tudni kerülni, a lényegivel való érintkezés lehetőségére majd rátalál, és ami elévült, az valami új felismerés fényében, de legalábbis reményében veszti el érvényét.” Az Optimista előadás e sokat ígérő jövőképének az elérkezése kétséges, de azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy valami még ma is hallható a halk tremoló lüktetéséből.