A megnyitón az alkotók egymás munkásságát méltatják.
Vetítés: Saxon Polidimenzionális palántázás, P-AGE-MADI, 2008, Pécs

”Kris-Tájak”
A teremtés absztrakt csodája

Egy dél-franciaországi kisvárosban 2000 nyarán, építkezési anyagok között, olyan kövekre bukkantam, amelyek felületét látszatra „bokrok, fák, virágok” borították. Lázasan kutattam eredetük után, mígnem megtudtam: az élő természet „szervetlen” objektumaival, a növények növekedésének megfelelően burjánzó kristályokkal, dendritekkel van dolgom. A talált kődarabkák rajzolatának digitális feldolgozása során ügyeltem arra, hogy a „művészi” beavatkozás ne sértse meg az eredeti alkotót. A folyamat során, a természetes és a mesterséges képek – vizuális jelek, jelenségek – közötti szinkronitást keresve, így sikerült leképeznem a „teremtés absztrakt csodáját” elektronikus médiumok segítségével.
A tudományos magyarázat szerint a „dendrit” (görög szó: dendrid) fa vagy bokor módra elágazó, vagy egyéb növényi alakra emlékeztető ásványi képződésű, fekete vagy barna rajzolat, amelyet leggyakrabban márgapalán, mészkövön, homok-kövön lehet észlelni. A kőzet igen finom repedéseibe, hasadékaiba vas vagy mangán tartalmú sók hatolnak, amelyekből az oldóanyag elpárolgása következtében vas-, illetve mangánoxid válik ki. A tudományos magyarázatból arra nem kapunk választ, miért éppen növényi formák rajzolódnak ki a vas- és mangánoxidokból. Egy mélyebb összefüggésrendszer alapján azonban jól tudjuk, hogy a természet önismétlő ősrendszereivel, fraktálokkal van dolgunk.

A dendritkristályokból készített digitális vászonfetményeimet először 2002-ben New York-ban, a SIIAS – Institut of Art and Sience intézetében, a “Life in the Lifeless / Élet az élettelenben” című projektem keretében állítottam ki, amit tucatnyi bemutató követett ezután.

A dendritkristályok képzőművészeti leképezésének évtizedes gyakorlatát követően az elmúlt időszakban az agyi dendritek művészi megjelenítése, az agy fraktáltermészetének felfedezése kezdett érdekelni. A dendrit szót/fogalmat a kristályképződményekre és az idegsejtek nyúlványaira egyaránt használjuk; utóbbit nevezhetnénk akár braindritnek is. Mindkettő faágszerű rajzolatáról kapta a nevét. A kristályt a fizika törvényei, az idegsejtnyúlványokat az általuk betöltött funkció alakította erre a formára.

Az idegsejt testéből egy hosszú nyúlvány, az axon, valamint számos rövidebb nyúlvány (dendrit) lép ki, amelyek a sejtek számára közvetítik a jeleket. A dendritek jelentősen megnövelik azt a felszínt, amelyen keresztül az adott sejt más sejtekkel kommunikálni képes. Az idegsejtek nyúlványait az egyedfejlődés kezdetén az egymással való egyre szövevényesebb kapcsolatrendszer alakítja ki, és tartja fenn az egyed élete során. Azaz a funkció, a „használat” hozza létre az ágrendszert, amely a sejt-sejt közötti ingerületátvitel (kommunikáció) megszűntével sorvad. Ezzel is magyarázható, hogy a szellemi, illetve fizikai értelemben vett tanulás, gyakorlás hatására javulnak a képességek, míg a használat hiánya miatt egyes funkciók leépülnek.

A dendritek a számítógép tranzisztoraihoz hasonlónak tekinthetők, egyszerű műveleteket végeznek elektromos jelekkel. Sok más neuronról kapnak bemenetet, és hordozzák ezeket a jeleket a sejttestnek. Ha eléggé stimulált, akkor a neuron egy cselekvési potenciált bocsát ki – egy elektromos impulzust, amely ezt követően serkenti a többi neuront. E neuronok nagy hálózatai kommunikálnak egymással, gondolatokat és viselkedést generálnak. Láthatjuk, hogy a dendriteknek nevezett neuronok elágazásszerű vetületei nem passzív vezetékek, hanem apró számítógépek, amelyek megsokszorozzák az agy feldolgozási teljesítményét. Ha egy neuron egy fa, a dendritek az ágak, míg a szinapszisok az ágak végén levő levelek. A kiállításon, a teremtett világ eme két csodájából leképzett alkotásaimat párhuzamos elrendezésben láthatjuk.

/Dárdai Zsuzsa

„POLI-MEZŐK”

„A fraktálgeometria a szimmetriaképzés egy különös változatát felmutató objektumokkal foglalkozik. Minden szimmetria egyfajta invariáns viselkedést eredményez (például a tükörszimmetria a formák kiterjedését őrzi meg tükör–fordított összefüggésben). A fraktálformák a lépték, illetve dimenzióváltással szemben invariánsak, magyarán: bármely léptékváltás esetén újra és újra vissza kell, hogy térjenek a kiinduló forma karakteres részletei. Az invariáns szerkezetnek ez a módja csak az 1970-es évek óta vált a különböző tudományok kulcsfontosságú kérdésévé, de azóta forradalmi szemléletváltozást hozott a legkülönbözőbb természettudományi és társadalomtudományi ágakban. A kérdéskör komplexitása és a matematikával összefüggő eredete viszont megakadályozta a különbözőművészeti ágak képviselőit abban, hogy a felületes érdeklődésen túlmenő módon foglalkozzanak ezzel a diszciplínával – holott az arányok ősidőktől fogva a zene és a képzőművészet legalapvetőbb építkezési elemei közé tartoznak.

SAXON Szász János figyelemreméltó módon (kezdetektől) nem használja a munkáját leíró szövegekben a fraktálgeometria terminológiáját, és ez azzal az egyszerű és (legalábbis számomra) imponáló ténnyel magyarázható, hogy nem a káoszelmélet és fraktálok divatba-jöttének az uszályába kapaszkodva kezdett foglalkozni a léptékváltással szemben invariáns formákkal, hanem teljesen önállóan, a konstruktivista képzőművészet eddigi eredményeire támaszkodva jutott el ezeknek a formakompozícióknak a felfedezéséhez. Ez már önmagában véve is nemzetközi érdeklődésre számot tartó szenzáció lehetne. SAXON Szász János azonban kitűnő képzőművész is, aki képes volt arra, hogy nagyon egyszerű formákból kiindulva és nagyon meggyőző vizuális nyelvet kialakítva építse fel a maga (ahogy ő nevezi) polidimenzionális művészetét. Számomra, aki Nyugat-Európában élve egész könyvtárnyi irodalommal rendelkezem az ilyen matematikai alapokra visszavezethető vizuális kísérletekről, nos számomra SAXON úgyszólván az egyetlen meggyőző példa arra, hogy ez az alapvetően természettudományos problémákból sarjadt aránytan a képzőművészetben is megvalósítható. Az aztán már csak ráadás, hogy SAXON Szász János gondolkodni és fogalmazni is tud, és megtalálta a módját annak is, hogy míg a léptékváltással szemben invariáns formák művészi megjelenítéséről ír, egyúttal megtartsa a Malevicstől máig ívelő konstruktivista képzőművészet fogalomrendszerét és érvelési szókincsét is." / Perneczky Géza

www.dardaizsu.hu
www.arnyekkotok.hu
www.poly-universe.com
www.mobilemadimuseum.hu
www.saxonartgallery.com
www.saxon-szasz.hu
www.puse.education
www.punte.eu