esemény
Megjelent az Artmagazin 129 száma | Artmagazin
2021. XIX.. évfolyam 3 szám.
Címlapunkon egy látható abból a sok száz képből, amit művészeti oktatásban részesült nők festettek a 18. század végén – 19. század elején Párizsban. Úgy tűnik, az átlagtól elütni akarók már akkor is vonzódtak a fekete ruhákhoz – mindenki más világos színben, leginkább fehérben viselte a görög szobrokról ellesett divatot, a kép festője, Nisa Villers mégis inkább azt választotta, hogy a fekete árnyalataiból, illetve a mellette megélénkülő színekből építse fel ezt a szándéka szerint akadémikus, közben pedig a szürrealizmust, de legalábbis a romantikát megelőlegező kompozíciót. Látszólag pont az akadémikus szoborszerűség ellen lázadtak a preraffaelita testvériséget alkotó művészek, akik most a Nemzeti Galériában várnak minket az előzetes elképzeléseket némiképp felülíró módon, a közhelyestől eltérő tálalásban – és akik végül néha mégis az akadémiákon landoltak. De írunk egészen másfajta szobrokról, organikus képződményekről is, pontosabban beszélgetünk a megalkotójukkal, Farkas Zsófiával. A Trafóban kiállító német fotóssal, Wolfgang Tillmansszal is zajlik egy beszélgetés a következő oldalakon, és bár ez fiktív, érinti mindazokat a kérdéseket, amelyek művei kapcsán felmerülhetnek. Aztán írunk még a művészként éppen felfedezés alatt álló svájci terapeuta Emma Kunzról, nyomozunk Kádár Béla-akvarellek után Amerikában, keressük Pestre került freskók eredetét Spoletóban, és nemrég megjelent könyvek alapján próbáljuk meg kideríteni, mitől annyira érdekes Salvador Dalí. Hatalmas méretű zománcképekről közlünk a zenei áthallásokra is utalva kis bagatelleket, és azt is megvizsgáljuk, mi volt a jelentése annak, hogy komoly gondolkodók, pontosabban a gondolkodás szabadsága iránt elkötelezett elmék nem öltöztek ki, hanem rendre házikabátban vagy köntösben szerepelnek az őket megörökítő portrékon. Hermann Ildi fotóművész korai halálát nehéz feldolgozni; mi egyik emblematikus képével emlékezünk rá. Végül átgondolásra ajánlunk egy kérdést: az utolsó oldalpáron szereplő, szintén emblematikus fotón lévő nő – aki egyébként tényleg olyan, mintha egy preraffaelita képről lépne elénk – vajon úgy érzi-e, hogy pajkosan, ábrándosan bámulják őt a férfiak, ahogy azt szerzőnk írja, vagy másképp éli meg a helyzetet? Kellemes vízparti környezetet kívánunk az erről való elmélkedéshez, de ha ez épp nem jött össze, akkor is jó olvasgatást! 
 
Topor Tünde
 
 
 
TARTALOMJEGYZÉK
 
ARTANZIX
→ 4 
 
KIÁLLÍTÁS
P. Szűcs Julianna: Bűvös ódon brexit. Preraffaeliták a Nemzeti Galériában
→ 6 
 
KIÁLLÍTÁS
Topor Tünde: Festőnők iskolája. Párizs, Musée du Luxembourg
→ 12 
 
VISELETTÖRTÉNET
B. Nagy Anikó – Vincze Dóra: Miniszterelnök házikabátban. Akvarell Batthyány Lajosról, amint a börtönben sakkozik
→ 22 
 
EGY KÉP
Winkler Nóra: Hermann Ildi: Rozi állatokkal
→ 26 
 
ISMERETLEN ÉLETMŰVEK
Urbán Nóra: Gyógyító vonalak. A csodálatos Emma Kunz
→ 28 
 
FIKTÍV INTERJÚ
Szilágyi Róza Tekla: A te szemed a tiéd. Kérdések egy nemzetközi művész hazai látogatása kapcsán, azaz fiktív dialóg Wolfgang Tillmansszal
→ 34 
 
MAGYAROK KÜLFÖLDÖN
Kelen Anna: Rejtélyes akvarellek és más Kádár Béla-művek Amerikában
→ 42 
 
ESSZÉ
Anghy András: Négy bagatell négy monumentális zománcképhez
→ 50 
 
INTERJÚ
Szikra Renáta: Van a fejemben egy képi világ, ami az élő organizmusokhoz hasonlóan mutálódik. Beszélgetés Farkas Zsófiával
→ 58 
 
REKONSTRUKCIÓ
Fehér Ildikó: Ezüst spoletói csillagok. A Szépművészeti Múzeum reneszánsz falfreskóiról
→ 68 
 
GUTENBERG-GALAXIS
Fáy Miklós: Óvakodj a zsenitől.
Salvador Dalí titkos élete
Salvador Dalí: Egy zseni naplója
→ 76 
 
ARTANZIX
Fáy Miklós
→ 78 
 
ARTMAGAZIN ONLINE
→ 80
Jótanács

Ha egy névre vagy címre kattint az artRoll oldalakon, akkor az ikOn kilistázza, hogy az adott személy vagy esemény hol fordul elő az ikOn oldalain.

OFF Biennale