esemény
Dodgeball | Makai Mira Dalma | Artkartell projectspace

kurátor | Rieder Gábor

megnyitó | 2021. május 27. 17:00

web | https://www.facebook.com/event...

a kiállítás bezárása | 2021. julius 13.

Az Artkartell projectspace nagy örömmel mutatja be a feltörekvő fiatal képzőművész, Makai Mira Dalma szezonnyitó egyéni kiállítását. A Dodgeball című friss anyag Makai rejtélyes golyóbisok körül forgó, legfrissebb kerámiamunkáit és akrilképeit tárja a közönség elé.
 
Makai Mira Dalma a fiatal művészgeneráció egyik egyéni hangú képviselője, aki egyaránt készít kerámiamunkákat, akrilfestményeket és pasztellképeket is. A rá korábban jellemző, organikus absztrakció világától eltávolodva egy hibrid-jellegű, ázsiai és nyugati hatásokat összegyúró, felnagyított képregény-miniatúra világban talált új otthonra.
 
Grafikusi tanulmányai során, a 2010-es évek első felében kezdett el kísérletezni az olajnál tömörebb litográfia-festék felülethatásaival még Budapesten. Majd az Akademie der Bildende Künste Münchenen végzett kurzus alatt ismerkedett meg a kerámia által biztosított experimentális lehetőségekkel. Keze alatt a lágy anyag önkéntelenül is organikus fodrokba, redőkbe és hullámokba rendeződött. Első korszakát a felnagyított mikroorganizmusra, artériákra, korallokra, zsigerekre és drágakövekre emlékeztető absztrakt formák jellemezték, amelyek oszlopokba vagy táblákba rendezve ragyogtak az 1200 °C-on kiégetett színes máz alatt. A burjánzó, szerves alakzatokat idéző kerámiaobjektek később textil kiegészítőket kaptak, pamutszörmét vagy selymes bundát. 2020 környékén vált egyértelművé, hogy kilépnek a meghatározhatatlanság félabsztrakt territóriumából és különös fantázialények hibrid trófeáivá alakulnak át. Ez az új formavilág és gondolatkör teljesedik ki Makai legfrissebb sorozatán.   
 
Szélesszájú csupafog lények gülüszemmel bámulják a prédájukat, nyelvük pöndörödik, karmaik az ég felé kanyarodnak. Szúrós csücskeikben, egymásra rétegződő íveikben ott kísért még a korábbi organikus absztrakt korszak formakincse, de ugyanúgy táplálkoznak a nyugati rajzfilmek és az ázsiai klasszikus művészet állatfiguráiból. Az egyik meseillusztrációba illő kiscicára hasonlít, a másik egy távol-keleti miniatúra állatszereplőire, de legtöbbször a jellegzetes kínai kapuőrző kőoroszlán (fu kutya) kajla fülű reinkarnációjának tűnnek. A kínai buddhizmus ikonográfiájában népszerű sárkánykutyának eredetileg bajelhárító funkciója van, így terjedt el egész Dél-Kelet-Ázsiában; a jellemző ábrázolási mód szerint a párba állított ajtónállók közül a hím felemelt bal mancsát egy golyóbison nyugtatja. Ez a gömb összeköthető a hagyományos kézilabdában használt hímzett labdákkal (a japán kézművességből ismert temarival), ahonnan a kiállítás Dogeball címe is eredeztethető. Makai saját vizuális rendszerében a klasszifikálhatatlan állatok csak félig származnak Ázsiából, ugyanúgy van köztük hiúz, macska, tigris, béka és japán koi ponty is, de akár növényi formát (citrom, eper) is ölthetnek. Mikor fodros galléros, görbe karmos manccsal álló szoborszerű formát vesznek fel, akkor hibrid képregényekből kilépett, csillogó mázú kertitörpéknek tűnnek Alice csodaországából. Ilyenkor is feltűnik mellettük a golyóbis, tojásként egyensúlyoznak vele, vagy labdaként csapnak le rá. Makai falra szerelhető kerámiareliefjein és kétdimenziós akrilképein is ugyanezek a figurák bukkannak fel, szintén minden esetben a golyó köré gyűlve. A gömbszerű forma az a titkos ereklye, az a rejtélyes kincs, ami vizuálisan is szervezi a kavargó mutáns meselények vidám társaságát. A különös szerzetek igazgyöngyként kergetik őket, mint valami kerámia platformon felépített videójáték pittyegő-ugráló szereplői.
 
„Próbálok egyensúlyozni – mondja Makai új műveiről –, hogy kedves és humoros karakterük legyen, ne legyenek túl magasztosak. Közben egy olyan figurális Wunderkammert teremtek, amiben lubickolni lehet.” Az általa létrehozott, vibrálóan sűrű vizuális univerzum magávalragadó és teljesen egyedi, a lényegkeresés mesebeli küldetéséről szól a maga játékos és könnyed nyelvezetén.
 
Makai Mira Dalma (1990, Budapest) a feltörekvő fiatal művészgeneráció egyik egyéni hangú képviselője, akinek jellegzetes, színes mázas kerámiáit élénk nemzetközi érdeklődés övezi. Bár csak 2016-ban fejezte be az MA képzést a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2015-ben már megnyerte az Esterházy Art Award díját, azóta rendszeresen szerepel hazai és külföldi galériákban egyéni kiállításokkal: Art+Text Budapest (2016, 2018), Susan Boutwell Gallery, München (2020), Négy Szoba Galéria (2020). Legközelebbi szereplése a berlini Galerie Drostéban és a Palma de Mallorca-i L21 Galleryben várható. A Budapest melletti Tóalmáson él és dolgozik.
 
A kiállítás megtekinthető (telefonos egyeztetéssel: +36 30 847 5178): 2021. május 27–július 13.
 
Az Artkartell projectspace fontosnak tartja az egészség megőrzését és a járványvédelmi protokoll betartását. Közös védelmünk érdekében a galéria épületének teljes területén kötelezővé tesszük az arcot és orrot egyidejűleg eltakaró maszk használatát. A COVID-szabályzás betartásának érdekében zárt téri megnyitó beszédet ezúttal sem tartunk, a kiállítótérben pedig egyszerre maximum 15 fő tartózkodhat a 1,5 méteres távtartás figyelembe vételével. Türelmes látogatóinkat mindeközben szeretettel várjuk a galéria előtti helyiségekben, illetve az épület előtti szabad levegőn.
Jótanács

Ha egy névre vagy címre kattint az artRoll oldalakon, akkor az ikOn kilistázza, hogy az adott személy vagy esemény hol fordul elő az ikOn oldalain.

OFF Biennale