esemény

Az Art Quarter Budapest egy nagyszabású és tematikus nemzetközi csoportos kiállítással jelentkezik az év egyik különleges napján, a február 29-i szökőnapon. A logika, a nyelv, a képiség és a gondolkodás viszonyrendszerét minden bizonnyal egészen másképpen gondolnánk el a 20. századi bölcselet egyik legnagyobb hatású alakja, Ludwig Wittgenstein nélkül. Wittgenstein – az állandó javító szándék és az életút komoly kitérői miatt is – mindössze egyetlen filozófiai művét jelentette meg, a szó szoros értelmében az első világháború lövészárkaiban íródott fiatalkori opust, a Tractatus Logico-Philosophicust. Az 1918-ban befejezett Tractatus centenáriuma adta az ötletet a kiállítás kurátorának, Denise Parizeknek, hogy egy nemzetközi vándorkiállítás formájában mutassa be a wittgensteini gondolkodás és a kortárs képzőművészet néhány kapcsolódási pontját, az inspiráció sokrétű és több irányú lehetőségeit. A Magyarországon jól ismert, valamint itt először bemutatkozó nemzetközi alkotókat egyaránt felvonultató tárlat tehát többféle értelemben jár a nyomában a szenvedélyes európaiként aposztrofálható Wittgensteinnek, hiszen a bécsi Wittgenstein Házba szervezett első alkalom után az egykori Monarchia néhány kiállítóterét utazta és utazza be. 2019-ben Bulgáriában, Veliko Tarnovóban mutatkozott be nagy sikerrel az ottani helyi alkotókkal kiegészülő anyag. Ez egyfajta tiszteletteljes gesztusként is értelmezhető, hiszen a Paul Engelmann és Wittgenstein által az utóbbi nővére, Margarethe Stonborough számára tervezett egyedülálló villaépületben 1975 óta a bécsi Bolgár Kulturális Intézet található.Az utazó kiállítás idei helyszínei az art quarter budapest majd pedig Belgrád, a turné a tervek szerint 2021-ben Temesváron ér véget az európai kulturális fővárosi programok keretében a Muzeul de Artában.

Ludwig Wittgenstein a filozófiának és különösen az úgynevezett katedrafilozófiának olykor radikálisan hátat fordító legendás személyiség is volt, művészetrajongó tudós,  aki nagypolgári létét feladva állt például a bizonyos perspektívából a világ végének számító helyen általános iskolai tanítónak, s egyaránt alkalmazta a korabeli pedagógia legprogresszívebb módszereit és mindennek az ellenkezőjeként a nádpálcás nevelést. A kiállítás e kettősségek szellemében és a legkülönfélébb képzőművészeti médiumok és témák mentén szerveződik: a személytelennek tűnő bölcseleti tézisek és a személyesség, a nyelv és a hallgatás, a kommunikáció és az értetlenség, a manuális munkamódszerek és a digitális képek, festmények és installációk, szobrok és filmek, humor és pátosz összjátékában. A megnyitó egyúttal két performansz bemutatója is, az olasz Laura Rambelli és a román NOIMA csoport performanszát láthatják mindazok, akik a szökőnap délutánjának, koraestéjének programjai közül az Art Quarter Budapestet választják.

A kiállítás nem a wittgensteini filozófia katalógusszerű bemutatására vállalkozik, ilyesmit nem is tehetne komoly szándékkal, és nem pusztán a Wittgenstein írásai által inspirált képzőművészeti irányzatokat, mint például a minimalizmus és konceptualizmus óhajtja számba venni. Hanem ötletek, gondolatok, víziók értelmezéseiként és egyúttal kidolgozásaiként tekint önmagára, egy lépésről-lépésre változó, nyelvek és kultúrák dinamikájában alakuló laza összefüggésrendszerre, amely egyaránt kedvet nyújt a wittgensteini szövegek tanulmányozásához, és megmutatja a kortárs képzőművészet elgondolkodtató és örömöt adó játékterét.

A kiállítás 2020. február 29 és árpilis 19 között tekinthető meg.

Nyitva tartás: kedd - péntek 14:00 - 18:00

Támogatók: BKA Kunst, Österreichisches Kulturforum Budapest, ICR Budapest, Italian Embassy Budapest, Michaela Stock Galerie, 12-14 contemporary

http://pogmahon.com/exhibitions/wittgenstein-2020-aqb/

Jótanács

Az ikOn archívumában az összes 2000. januárja óta feltöltött esemény megtalálható.
archívum