1993. augusztus 14-én a Magyar Hírlap „Ahogy tetszik” hétvégi kulturális mellékletében Beke László „A mű és művész változik” cikkében – a címben megfogalmazott állítással ellentétben – azt veti a kortárs művészek szemére, hogy a gyökeres politikai, társadalmi és gazdasági változások ellenére a művészetük nem mutat „belülről” fakadó változásokat. Így számára az elmúlt 3-4 év – maga a rendszerváltás kora – a művészi stagnálás időszakának tűnik.

A kiállító művészek – akik épp a Budapesti Francia Intézetben, ᾽93 őszén megrendezésre kerülő közös tárlatuk előkészítésén dolgoztak  – miután elolvasták a cikket, a következő elhatározásra jutottak. A kiállítást arra használják fel, hogy visszakérdezzenek és szembesítsék a művészettörténészeket, kritikusokat, hogy ők vajon mennyire képesek változni, a tájékozottságukat fenntartani és követni a változások tendenciát.

Erre az elsőre meglehetősen provokatívnak tűnő művészi reakcióra fűzték aztán fel a kiállítás koncepcióját, és a cikkben megfogalmazott kritika megvalósult cáfolataként létrehoztak egy radikálisan új szempontokat, művészi attitűdöt és médiahasználatot érvényesítő komplex műalkotást. Ez évekkel megelőzte Bourriaud relációesztétikáját, és zavarba ejtő nyíltsággal térképezte fel a lokális művészet-világ elfogultságainak topográfiáját és az aktuális szakmai figyelem horizontját.

A tizenhárom mértékadó kortárs művészettel foglalkozó szakembernek kiküldött kérdőívre kapott válaszok alapján alkották meg a művészek LEGO-téglákból az egyénre szabott szimbolikus szakmai portrékat. Ezzel közvetlenül utalva arra a jól megfigyelhető karrierépítési stratégiára és arra kölcsönös függőségi viszonyra, ahogy az egyes művészek individuális teljesítményeinek értelmezésén keresztül, szinte téglánként tudja a művészettel foglalkozó szakember is felépíteni és megformálni saját identitását.

http://studio.c3.hu/studio_magyar/gyujtemeny/bnp.html