Nyílt térben szabadon mozogni rendkívüli élmény - s akár a biztos társadalmi státusz teszi lehetővé, akár annak hiányából, kényszerből következik, a szabadság vágya ösztönzi, s a felszabadulás, sőt a megmenekülés módja lehet.

A gyaloglás, a séta, a vándorlás - a mozgás alapvető formái - kulturális toposszá váltak, ám jelenbeli gyakorlatait, meghatározó formáit áttekintve követhejtük, mi határozza meg krízisekkel teli jelenünket és a jövőnk esélyeit.

Aki lépdelni kezd, egyszerre tapasztalja és jelzi is saját jelenlétét. De a távollét érzését is átélheti egyúttal, a hétköznapi kötöttségek helyszíneitől eltávolodva vagy épp formáik ellen fellépve. Ám nemcsak a demonstrálók, felvonulók élhetik át cselekvőképességüket, hanem az egyszerű sétálók, a vándorok, a zarándokok, de a menekülők is. Haladás közben testük mozgásával, közvetlen, érzéki formában mérik fel a teret, s egyúttal saját teljesítőképességüket is. Így a táj egyszerre lesz intenzív testi és pszihés tapasztalat helyszíne, a gyalogló pedig önreflexiót él át. A gyaloglás maga és a nyílt terek vágya így erősitik meg tehát az identitást.

A tájat eközben - még ha korábbról jól ismert hely is - a séta során atópiaként, „máshol“-ként éljük meg, s hirtelen egyszerre lesz felszabadító és megnyugtató. A mozgás folytonossága és a helyzet átmenetisége pedig - paradox módon - együtt alakít ki stabilitást. A ritmusára így rátaláló test és az ellazult elme számára, amely átadja magát időnek és térnek, az addig felfoghatatlan dolgok érthetővé, a rejtélyek megfejthetővé válhatnak. Augustinus a „solvitur ambulando“, azaz a „séta által megoldandó“, kifejezéssel utalt ezen állapot lehetőségeire, s így egyértelmű, hogy miért vált korábban a séta az ókori görög filozófusok számára is a gondolkodás és a tudásmegosztás alkalmává.

Ám a gyaloglás nemcsak a megismerés, hanem a megújulás aktusává is lehet, hisz egy terület bejárása során tudományos, ökológiai tapasztalatokat szerezve változáshoz járulhatunk hozzá. Míg a klímaváltozás miatt más létformákkal szimbiózisra kényszerülők mindig mozgó közösségekben élhetik túl a természetben előidézett változásokat. A táj maga pedig nagy menetelések kapcsán a nyilvánosság helyszínévé válhat, s a városi tájon túl a vidéki táj is telítődhet ezzel a jelentéssel.

A szabadság és a megmenekülés lehetőségei villannak így fel, s egyúttal az is, hogy nagy tereket bejárva és megélve nemcsak a bezártság vagy a blokkoltság érzésétől szabadulhatunk meg. Egy metafizikai élményt is átélhetünk, azt, hogy otthon lehetünk, otthonra lelhetünk a világban - azaz a jelenlét beteljesítését.

A kiállításunkon bemutatott művek arra utalnak, mit jelenthetnek, s milyen megoldásokat vethetnek fel a gyaloglás különböző formái.

A sokrétű, izgalmas témával - A gyaloglás formái - a jelenlét beteljesítése c. kiállításunkat követően - második alkalommal foglalkozunk tárlat formájában.