Kótai Tamás visszatérő kiállítóként – most is, mint korábban – a rá jellemző atmoszférával tölti meg a teret, ahol a jelek, formák által generált asszociáció szabadságot ad, úgy a szemlélőnek, mint az alkotónak.

Kótai Tamás képzőművészeti tevékenységében szép példáját láthatjuk a műveleti lánc spirituális megközelítésének. A jeleket hordozó felületek létrehozásának rituáléja az anyagnak az embertől független minőségét kívánja modellezni, ezzel teremtve metafizikai síkot. Az első pillantásra esetlegesnek tűnő, mégis megingathatatlanul kiegyensúlyozott kompozíciók és a jelek morfológiája csak az üzenet egyik felét adják: a sajátos mitológia jelformái ugyanis szinte belerágják magukat a hangsúlyos grafikai háttér efemer foltrendszerébe. Amíg a jelek formái variabilitásában is végtelen, ugyanakkor következetes vizuális abct sejtetnek, addig ezek hordozói más-más felületépítő logika mentén rendeződnek különálló sorozatokba. Amíg a jelformák gondosan tökélyre fejlesztett arányai és esztétikai rendszere az örökérvényű ideák megjelenítésének igényével szólnak, addig az errodált, roncsolt felületek az ideákat megalkotó emberek és civilizációik múlandóságára figyelmeztetnek. Ezek a kontrasztok feszítik univerzálissá az üzenetet. (Lipkovics Péter)

Kótai Tamás képi világának forrásvidéke egy sohasem volt, mégis elevenen bennünk élő archaikus szimbólum- és motívumkincs. Nem értjük, de érezzük. Erős vágyat ébresztenek bennünk a képek, hogy titkos jelekként értelmezzük a motívumokat, melyeket a művész gondosan, nagy precizitással rajzol meg.

Nagy T. Katalin