Koltay Dorottya Szonja 2020-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A festészet, a rajz és a mozgókép mellett különböző színházi produkciók társszerzőjeként is aktívan alkot. Munkáinak középpontjában személyes történetek állnak, amelyeknek nehezen hozzáférhető, rejtve felejtett rétegeit kutatja. Alkotásaiban a kiszolgáltatottság és az agresszió alapvető, problematikus tapasztalatként jelenik meg a bonyolult emberi viszonyrendszereken belül, ami feladat elé állít mindannyiunkat, hogy megküzdési módszereket alakítsunk ki. A nehezen kimondható, feszült élethelyzeteket az abszurditás sajátos vizuális eszközeivel és finom szimbólumaival szelídíti meg, és igyekszik megközelíthetővé tenni.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum által kezelt Smohay Alapítvány elismerését, a Smohay-díjat Koltay Dorottya Szonja kapta 2025-ben.

A „Sátrat vertem anyámban” egy önismereti utazás, amely nem hagyományos túraútmutatóként, hanem belső és külső térképként működik. A Kárpát-medence gödrös, sűrű és groteszk valóságában azt járja körül, hogyan lehet megmaradni a hazai vadonban. Kalandra hívja a gödör alját is megjárt utazót, hogy megismerkedjen a leigázást kijátszó gyakorlatokkal és az együttműködés praktikáival a saját gyökereink jelentette szorító, mégis megtartó közegben. Miféle védettség az, mely szabadságot ad, és nem köt röghöz? Törzsfőnök-e, aki eltemet, hogy a föld alól is megtanulj kinőni?

A túléléshez e szélsőséges környezetben elengedhetetlen a szavak, mondatok tudatos „tákolása”, hiszen a nyelv az az iránytű, amely segít határokat húzni a borzalom és a tisztánlátás között. A határhelyzetek mérése során pont ott kell keresgélnünk, ahol az otthon már rezervátummá válik, de a vadon még ismeretlen, a külvilág kaotikus és változékony, míg a kerítésen belül egy mesterségesen fenntartott rend uralkodik. Mielőtt kigazolnánk anyánkat is és minden más vadon élőt, amit nem tudunk háziasítani, illetve míg a szemünk ellát körbejelölnénk a sztyeppét, a kiállítás egy segédanyag kialakításra hív az otthonmaradáshoz.

Folyamatosan vizsgálnunk kell saját szokásainkat és rögzült reflexeinket, hogy megértsük, mi az, amit örököltünk, és mi az, amit mi építettünk, de amelyből mégis szabadulni kívánunk. Nagyapáink gazembertelenítési kézikönyveit sutba dobva, hogyan tanulunk meg olyan sátrat verni, amelynél szívesen (meg)maradunk.