Staféta címmel nyílik meg 2026. szeptember 2-án, szerdán a Miskolci Galéria Rákóczi-házában egy művészcsalád három generációját bemutató kiállítás.

Romvári József (1926 - 2011) díszlettervező, látványtervező, egyetemi tanárról, a magyar filmgyártás kiemelkedő egyéniségéről, aki idén lenne 100 éves, egy kamarakiállítással emlékezünk meg a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválhoz kapcsolódva. A tárlat a Nemzeti Filmintézetnél letétben lévő munkáiból válogat. Többek között a Forog a film, a Gyilkosok köztünk vannak, a Josephine Baker élete, a Légy jó mindhalálig, a Mephisto, a Noszty fiú esete…, a Sodrásban, az Utazás a koponyám körül, a Bástyasétány 74, és a Jadviga párnája című filmek látványtervei, díszletrajzai láthatók.

Romvári János (1953) képzőművész és Romvári Márton (1975) festőművész, apa és fia a két emeleti kiállítótérben közös kiállításon mutatkozik be először Miskolcon. János régi és újabb nagyméretű installációkkal, Márton festményekkel jelentkezik olyan egységben, mely a három generáció egymásra hatását is mutatja.

A kamarateremben megnyíló tárlat 2026. október 4-ig látogatható.

Romvári János (1953)

Romvári János a pályája kezdete óta következetesen törekszik az analizáló, ugyanakkor szintetizáló alkotói módszerre. Különféle, egymástól távoli, ősi kultúrák attribútumait megidézve keresi bennük a hasonlóságokat, a különböző kultúrák világlátása közötti azonossági pontokat, a “legkisebb közös többszöröst”. A történeti motívumok megidézésével, a fragmentumok egymás mellé rendelésével egyfajta fiktív időbeni összképet, “képzeletbeli kollázst” hoz létre, sokszor térben elhelyezve, installációs technikákkal. Ösztönzi, hogy alkotásaiban új konstelláció jöhessen létre, ahol rámutathat az egykori (vélhetően) közös gyökerekre, kiindulási pontokra. Alkotásainál gyakran használ természetből vett primer anyagokat (pl. föld, agyag, fakéreg, növényi- és állati eredetű anyagok), de ha a téma megkívánja, felhasznál ipari anyagokat is (üveget, filcet, textilt, rozsdás vasdarabokat, illetőleg “ready made” jellegű kisebb tárgyakat). Munkásságára inspirálóan hatott a ’70-es évek jelentős művészeti irányzatai közül az Arte Povera és a Conceptual art, de némileg a Land art és az Environments jellegű törekvések is. Lényegében a '80-as évek elejétől azon kevés hazai kortárs képzőművészek egyike, aki formai eszközként maga is ezt az installációs technikát használja. Alkotásai szétszedhető-összerakható térbeli kompozíciók, melyek gyakran reflektálnak részben a természeti környezetünkre, részben pedig az emberiség által még megőrzött szellemtörténeti hagyományokra, illetőleg a kulturális sokszínűség sajátosságaira. A legutóbbi években készített munkáiban a játékelmélettel kezdett el foglalkozni, valamint a legismertebb ősi eredetű játékokkal (pl. sakk, go, marokkó/mikado, tarot, dominó). Ezeket egyfajta szimbolikus világkép-modellnek, “életjáték sűrítményeknek” (esszenciának) tartja, melyekben a “kozmikus tudásnak”, a hitnek, a sorsnak, a jóslásnak és a véletleneknek is egyaránt szerepe van. Egyedi látásmódja alapján művészete több nemzetközileg is ismert művész munkáival hozható némileg szellemi rokonságba, így pl. David Nash, Delcy Morelos, Giuseppe Penone... munkáival. (romvarijanos.art)

A festészet, grafika, alkalmazott grafika, de elsősorban az installáció műfajában alkotó művész mind sajátos anyaghasználata (fa, kóc, nád, bőr, agyag, illetve fém, kő, üveg, papír), mind elmélyült, meditatív hangulatú, archetípusok feldolgozására, interpretálására tett, általában monumentális plasztikai (installációs) kísérletei miatt összetéveszthetetlen figurája a kortárs művészeti szcénának. 1980-1983 között háromdimenziós grafikákat, festett, fotózott üvegeket készített, 1984-1990 között természetes anyagokra (pl. bőrre) festett “idő-kollázsokat”. 1990-től készíti szakrális vagy meditációs teret kijelölő “aura-munkáit”. Művei fogalmi ihletettségűek, minden plasztikai erejük dacára fogalmilag is értelmezendők. (Markója Csilla)

Romvári Márton (1975)

Romvári Márton az utóbbi két évben készült Fluidity sorozat darabajiból válogat. A sorozat izgalmát adja, hogy vizualitásában megidézem a korábbi sorozatom, a lakképeket, a kulissza tér, a kis távolság és a felülnézet, valamint a képalkotás szempontjából is vannak hasonlóságok. Miközben a cím utal a képek elkészülési módjára, a közegre, amivel dolgozom, valamint szimbolikusan olvasva megidézi a teremtést, hiszen minden, ami élő csak azért létezhet, mert fénnyel és vízzel van táplálva. Van ebben a kompozícióban egyfajta teljesség is, ami nemcsak az univerzum komplexitását szimbolizálja, hanem a saját burkomként is felfogható, aminek közepében maga az Ego áll. A nagy, tágas világot szeretném megragadni, aztán közben mégis visszaérek saját magamhoz, a belső univerzumomhoz. A Fluidity sorozat egy új irányt jelent a festészetemben, bár ugyanúgy a térképzés foglalkoztat, azonban az apró formák helyett a folyékonyan szétterülő foltokból állnak össze a kompozícióim. Nem gondolkodom másképpen, bár a képeim vizualitása sokat változott az elmúlt évben: míg a korábbi munkák közelebb álltak a kétdimenzióhoz, addig most, a vertikálisan egymásra helyezett festékfoltokból kvázi egy térplasztika keletkezik. Olyan, mintha leveleket rakosgatnék egymásra, amelyek helyenként jobban fedik egymást, olykor pedig a felső transzparensebb rétegek alatt átviláglanak az alsóbb layerek. Vagy ahogy a felhők rétegződnek az égbolton. A kompozíció hátterét egy fekete felület jelenti, ami nemcsak keretet ad a középen levő amorf formának, de le is választja a valóságtól, így a nézőnek olyan érzése támad, mintha egy alternatív világba csöppenne, ami makro- és mikroszinten is olvasható, hiszen egyszerre értelmezhetem egy kémcsőben tekergő, apró élőlényként, de a kozmosz képe is feldereng a néző asszociációs mezőjében.

A kiállítás november 15-ig látogatható.