Vera Molnar a számítógépes művészet egyik úttörő alakja, akinek munkássága alapvetően meghatározta az algoritmikus gondolkodás képzőművészeti alkalmazását. Életének nagy részét Franciaországban töltötte, 1947-ben 23 évesen férjével, François Molnarral Párizsba költözött és ott építette fel művészeti praxisát. Bár életműve alapvetően a számítógép bevonásával létrehozott művei által vált ismertté, alkotásának középpontjában kezdettől fogva egy olyan szisztematikus vizsgálódás állt, amely a rend és a rendetlenség, az ismétlődés és a variáció, valamint a véletlen szerepét kutatta a képi struktúrákban.

Ahhoz, hogy a tanulmányozás minden egyes fázisa szisztematikusan követhető és feldolgozható legyen, kidolgozott egy módszert, amelyhez kezdetben egy képzeletbeli, majd később valódi számítógépet hívott segítségül. Ezt a képzeletbeli számítógépet a barátjától, a francia zeneszerző Michel Philippot-tól kölcsönzött kifejezéssel „machine imaginaire-nek” nevezte. Eleinte az algoritmusokat még manuálisan, lépésről lépésre, kézi rajzok formájában valósította meg.

Az elsők közé tartozott, akik komputert kezdtek használni képzőművészeti alkotásaik létrehozásához, 1968-ban alkotott először valódi számítógéppel, vagyis „machine réelle-el”. Később már a számítógép végezte el a számításokat, és adta meg a problémára az összes lehetséges variációt. Mindez azonban nem pusztán informatikai kérdésként értelmezhető, hanem vizuális és esztétikai problémaként, amely a redundancia fogalmán keresztül ragadható meg. A redundancia a képi elemek ismétlődését jelöli, amely lehetővé teszi a struktúra érzékelését, ugyanakkor csak akkor válik esztétikailag érdekessé, ha ez az ismétlődés valamilyen módon megbomlik.

Molnar művészetének egyik kulcsfogalma az úgynevezett „egy százalék rendetlenség”. Ez arra a minimális eltérésre utal, amely a tökéletesen szabályos rendszerbe kerül be, és amely nélkül a kép vizuálisan érdektelenné válna. A véletlen azonban nála soha nem öncélú: mindig egy előre meghatározott rendszer keretein belül jelenik meg, és annak érzékelhetőségét erősíti. A rend és rendetlenség viszonya így nem ellentétként, hanem egymást feltételező működésként jelenik meg.

Az Ensemble de collages című kiállításon bemutatott művek kollázs technikával készültek, amely évtizedeken keresztül visszatérő médium Molnar életművében. A művek egyszerű geometriai elemekből – elsősorban négyzetekből, körökből és azok transzformációiból – építkeznek, amelyek fokozatos eltolások, elforgatások és torzítások révén alakulnak át. Molnar számára a művészet nem egy végleges forma létrehozását jelentette, hanem a vizsgálat folyamatát, amely során a kép folyamatosan alakul, módosul, és újabb variációkban folytatódik. A kollázsok ezt a gondolkodást teszik láthatóvá: egyszerre hordozzák a kézi beavatkozás nyomait és egy szigorúan felépített rendszer logikáját. A kiállítás három triptichonnal indul. Molnar minden esetben egy azonos méretű alapfelületre ragasztott fel különböző színű és méretű négyzeteket, amelyeket előtte szétvágott és meghajtogatott. A Coupé en 2 Clémentine esetében nagyobb, a Coupé en 2 Orange esetében az alappapír méretével megegyező, míg a Carré Coupé kisebb négyzetekből építette fel a kompozíciót. A Collages Bleus sorozat 18 egyedi kollázsból áll, amelyek a kék szín különböző árnyalatait vizsgálják. Minden kollázs három tónusú kék papír kombinációjára épül. Az alapként használt középtónus mindig az előző kollázs legsötétebb árnyalatából indul ki, így a sorozat fokozatosan sötétedő átmenetet hoz létre.

Jelenleg a baseli Kunstmuseumban látható Possibilities című egyéni kiállítása, emellett többek között a New York-i New Museum New Humans: Memories of the future és a malagai Centre Pompidou To Open Eyes – Regards d'artistes című csoportos tárlatán szerepelnek művei.

Tóth Boglárka