A Katasztrófa-helyzetek Birkás Ákos korábban szinte ismeretlen, utoljára mintegy fél évszázada látható képregényformátumú műveit mutatja be. A címadó sorozat 1978-ban, a Kép és néző konceptuális fotómunkákkal párhuzamosan készült, amely lezárta Birkás három évig tartó, elsősorban a múzeum és a művészet, a festészet és a fotográfia, a néző és a műalkotás, illetve a szöveg és a kép elméleti és gyakorlati viszonyait a Szépművészeti Múzeumon keresztül vizsgáló, grandiózus projektjét. Amíg a Kép és néző sorozat félig ironikusan, félig komolyan a műbe való bevonódás legközvetlenebb formája, legfelsőbb foka felé irányult, az annak ellenpárjaként is értelmezhető Katasztrófa-helyzetekben a nézők az immerzió nullfokához közelítenek. Ahogy a Kép és néző sorozatban a kép előtt friedrichi Rückenfigurként háttal álló nézőt nézzük, Birkás a Katasztrófa-helyzetekben is mintegy megduplázza az ábrázolt szituációt: a legkülönfélébb variációkat és interpretációkat alkotja meg arra az egyetlen, filctollal stilizáltan megrajzolt alaphelyzetre, ahogy egy férfi és egy nő értelmezni próbál egy a rajzon csak kontúrvonalaiban jelzett táblaképet. Ugyanakkor mintha mindegyik banális, értetlenkedő vagy épp túlszofisztikált reakció azt sugallná, hogy ahogy e képregény-művek nézői, azok szereplői is nézik, de voltaképpen nem látják a képen ábrázolt képet, a művel és egymással folytatott párbeszéd helyett egy projekciós vagy tükröződő felülettel monologizálva. A nézők mondatai a képregényekben bevett, lekerekített szövegbuborékok helyett a táblaképpel megegyező méretű „szövegtéglákban” olvashatók, azaz a rajzok eleve azt közvetítik, ahogy a textuális panelek képesek egyenértékűvé válni a vizuális panelekkel: a műalkotás olvasandó, megértendő szöveggé válik, míg a szöveg a mű felületére ráíródó textuális réteggé.

Birkás másik képregényformátumú sorozata, az 1979-es Frusztrációs teszt (Szövegkioltás) szintén a vizualitás és a textualitás, a festészet és a beszéd „frusztráló” konfliktusát, sőt „katasztrofális” karambolját tematizálja, azonban ellenkező erőviszonyokkal. Míg a Katasztrófa-helyzetekben a szöveg írja felül a festészetet, a Frusztrációs tesztben a festészet írja felül a szöveget. A sorozat egyfelől a benne szereplőket teszi ki különféle „frusztrációs teszteknek”, másfelől a nézőket is, amennyiben a jelenetek feszültségét feltételezhetően humorba átfordító szövegeket egy expresszív gesztussal szinte teljesen átfesti, olvashatatlanná teszi, kioltja. A Frusztrációs teszt ugyanakkor Birkás saját, a „szöveggel”, egyfelől a konceptuális alkotásmóddal, másfelől a különféle elméleti szövegek művészetre gyakorolt hatásával szembeni fokozódó frusztrációjának lenyomata is, amely néhány év alatt fokozatosan elvezet a neoavantgárd korszakot felváltó, „szövegellenes”, expresszív újfestészethez és a Fej-sorozathoz.

Zemlényi-Kovács Barnabás