A MI SZEMÜNKKEL
2024.11.09 10:30
Victor Vasarely
Az eseményről
IDŐPONT
2024. november 9. 10:30
CÍM
1033 Budapest, Szentlélek tér 6.
 

Egy igazán különleges projekttel készülünk a Múzeumok Őszi Fesztiváljára! Gimnazistákat kértünk fel, hogy válasszák ki Victor Vasarely alkotásai közül azokat, amelyekhez a jövő fiatal múzeumlátogatói számára ők maguk készítenek bővített képcédulákat. Legyél te az első, aki megismeri őket!

 

Idén ősszel a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium kilencedikes diákjai a Vasarely Múzeum Budapest felhívására az állandó gyűjteményében található művekhez saját leírásokat és értelmezéseket készítenek. A gimnázium diákjaival idén tavasszal már sikeresen együttműködött a múzeum a „Matek az utcán” című rendezvényen, ahol a diákok négy nagy méretű, Vasarely ihlette művet terveztek egy, a múzeum falai között nyílt pop-up kiállításra. Őszre is elfogadták a múzeum meghívását, hogy – miután még több ismeretet szereztek Vasarely munkásságáról, a múzeumi munka kulisszatitkairól és persze magáról a gyűjteményről – ők maguk írják meg a kortársaiknak szóló bővített képcédulákat. Ennek a hosszú munkafolyamatnak végső állomásába kapcsolódhatnak be az érdeklődők november 9-én, szombaton! Ekkor mindenkinek lehetősége lesz találkozni a diákokkal, és meghallgatni, hogyan jutottak el a választott művekhez, valamint elsőként elolvasni az általuk írt gondolatokat.

2024. november 9-én, szombaton 10.30–13.00-ig

10.30–11.30 Beszélgessünk a művészetről!

Találkozzatok a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium középiskolás diákjaival, hallgassátok meg a gondolataikat Vasarely műveiről, és osszátok meg velük saját véleményeteket is!

11.30–13.00 Diákok által vezetett kirakók, játékok és alkotás

Próbáljatok ki Vasarely műveihez kapcsolódó kirakókat, játékokat és alkotást. A diákok vezetésével fedezzétek fel a kiválasztott műalkotásokban rejlő matematikai összefüggéseket.

Tárlatvezetés és workshop: felnőtteknek, tizenéveseknek és gyerekeknek
A program érvényes múzeumi belépővel látogatható.
A Vasarely Múzeum Budapest ingyenes a III. kerületi lakóknak.

ESEMÉNY GALÉRIA
Intézmény
Vasarely Múzeum Budapest
GALÉRIAVEZETŐ
Orosz Márton
ÜZEMELTETŐ
Szepművészeti Múzeum Budapest
CÍM
1033 Budapest, Szentlélek tér. 3.
TELEFON
+36 1 4393316
EMAIL
vasarely@szepmuveszeti.hu
NYITVATARTÁS
szerdától vasárnapig 10-től 18 óráig
Több esemény érdekli?