"Nem én vagyok a cél, mondja a műalkotás, én csak egy önismereti, önfelismerési esemény vagyok.” (Visky András: A csaknem-istenről és a valóságossá válásról)
Műtárgyat alkotni annyi, mint saját energiáinkat tárgyakban egyesíteni – olyan tárgyakban, amelyek soha nem léteztek ezelőtt. A kreatív energia megnyilatkozása mindenképp tartalmaz valamilyen finom transzcendenciát, éppen ezért a kiállítótér maga is egyfajta szent helyként fogható fel. A művészet egyik fontos feladata, hogy ráébredjünk, belső világunknak nem csak nézői vagyunk, hanem hozzá is tartozunk – ugyanúgy, ahogy egymáshoz; éppen ezért egy műtárgy különösen fontos feladata a közösség helyreállításában is állhat.
A Befejezet(t)lenítés / Unfinishing arra összpontosít, hogy lebontsa a félreértést, miszerint egy műtárgyat csak szemlélni kell. Visky András fenti gondolatában megfogalmazottakat is követve a műalkotás arra való, hogy ráébresszen, van vele teendőnk: valami felismerni és megcselekedni való. A műtárgy nem a művészé, nem a kiállítótéré vagy a múzeumé, hanem mindenkié.