Napjainkban igen nehéz megtalálni azt a műfaji irányzatot amely egységesen vagy csak elemeiben leírja azokat a hangokat, ami a kortárs képzőművészet aktuális állapotát képesek visszatükrözni. A huszonegyedik század felgyorsult világfelfogása mellett nehéz érvényesíteni ezt a - sok esetben elcsépeltnek és ódivatúnak tűnő - kategorizálási szemléletet. Mindazonáltal a közérthetőség érdekében mégis folyvást megpróbálkozunk, átlátható meghatározások definiálásával. Melyet csak megnehezít az elmúlt két évtizedre jellemző nosztalgikus visszatekintés a neoavantgardra és absztrakt festészetekre, ami egyfajta szemléletváltást eredményezett. Hiszen az újra felszínre kerülő művészeti formanyelvek valamint a huszonegyedik század vizualitása nagymértékben meghatározzák a művészetről való gondolkodást, a kortárs képzőművészet jelenségeinek feldolgozását és értelmezését.

A Sugar spice and everything nice című kiállításon szereplő művészek számára ez a szemléletváltás különösen érdekes, hiszen ők pont ezzel szemben definiálják művészetüket. Az absztrakcióra jellemző precizitást ütköztetik a markán figurális stílussal. A mindennapjainkból jól ismert banális, olykor végtelenségig ismételt elemeken és ábrákon keresztül kommunikálnak. Így a festészetüket meghatározó figurális formanyelv előtérbe kerül, mint az akkurátus pontosságra való törekvés tökéletes ellentéte.