Az elmúlt évtizedben ceruza helyett gombostűkkel rajzolok fénylő utakat, ábrákat, feszített, speciális textilre. Technikám sajátossága miatt személyes történeteimet jelekké kell fogalmaznom. A tűképeimen megjelenő motívumok a hétköznapokban átélt élmények játékosan fénylő piktogramjai.

Férjem elvesztése okán az elmúlt hónapokban újra festeni kezdtem. Textilképeimhez hasonlóan festményeimen is a hétköznapok megszokott, egyszerű tárgyai, pillanatai idéződnek fel, melyekre szinte nem is figyelünk, és természetesnek vesszük, amíg vannak, amíg nem döbbenünk rá a hiányukra. Az elmaradhatatlan húsleves olyan magától értetődően tartozott a családi hétvégéinkhez, mint Mikulás csomaghoz a virgács, és mindig a férjem főzte.

A vasárnapi húsleves a családi együttlét metaforájává vált.

A festés terápiaként segít nekem az emlékezés rétegeibe kapaszkodni, melynek apró lyukain át felidézhető a gyöngyöző vasárnapi húsleves, a guruló gyógyszerek, sok-sok apróság, mind megannyi emlékbuborék, melyek az egyedüllétben felértékelődnek. Így lett képem főszereplője a húsleves, s egyben kiállításom címadója is.