Arra kérjük az érdeklődőket, hogy a megnyitón viseljenek maszkot, valamint érkezéskor használják a kihelyezett kézfertőtlenítőt. Köszönjük!

 

Bár Schwéger Zsófia mostani kiállítása legtöbbünk közös élményéből, a 2020-21-es hosszas bezártság tapasztalatából táplálkozik, az otthon, a belső terek témája távolról sem új művészetében. Csakhogy míg a korábbi munkák esetében a lakóik nélküli szobák, enteriőrök döntően az emlékezet, a hiány által megmutatott, valamikori beéltség helyei, a most bemutatott munkákban a kényszerű helyhez kötöttségből, a napi cselekvések állandó ismétlődéséből és a látvány változatlanságából fakadó unalom fordul át az azt elűző, feloldó játékba.

                            

Kollázsok

A bezártság idején a műterem helyett az otthoni környezet lép elő az alkotás, a munkák létrehozásának helyévé, s emiatt kénytelen új, eddig a műveiben nem alkalmazott anyagokhoz nyúlni: nevezetesen a színes papírhoz és ceruzákhoz. A képeslap méretű munkákat a konyhaasztalnál is el lehet készíteni, a folyamat pedig, a festéssel ellentétben száraz, tiszta, az eszközök könnyen elpakolhatók. Mivel hagyományosan a papíralapú művek a művészeti hierarchiában a festészet alatt helyezkednek el, a kényszerűségen túlmutató jelentést láthatunk a tudatos anyagválasztásban. Schwéger a repetitív színválasztás, kivágás, ragasztás, illetve színezés folyamatának értéket tulajdonít. A művekben a kompozíció következetes: ugyanaz a dívány, fotel és ágy jelenik meg, a művész ezek színeivel és geometrikus formáival játszik. A téma és az anyag limitáltsága ellenére az ismétlés folyamata felszabadító. A végtelenségig ismételhető kompozíciók nem az unalmasságot hangsúlyozzák, hanem újabb és újabb felfedezéshez vezetnek.

 

Blokkfestmények

A képelemek extrém ismétlődése révén minden apró részlet a figyelem központjába kerülhet, jelentőssé válhat. Mint amikor egy végtelenül hajtogatott szó elkezdi elveszteni jelentését, Schwéger blokkfestményeiben az ismétlődő kompozíciók elemei is felszabadulnak. A különálló faalakzatokból összeillesztett munkákat csak a keretük tartja össze. Mint a gyerekek építőkockáinál, minden elemet egyszerre, de egymástól külön, függetlenül is láthatunk, s egyszersmind a nagy egész részeként. A kétdimenziós alakzat háromdimenziós testté, a forma érzéssé válik.

                                                                                        

Festmények

A bezártságból ki- és felszabadulva, a műterembe visszatérve a játékok tanulságai egy a korábbiaknál tágabb színvilágban jelennek meg. A művekben a mindennapi, a banális áll a fókuszban. A festményeken ábrázolt terek hívogatók, de üresek; ismerősek, mégis idegenek; személyesek, de a képek révén mégis publikusak.