Tölg-Molnár Zoltán képzőművész és tanár másfél éve távozott az örökkévalóságba. Kiállításunk azonban nem retrospektív, sokkal inkább szubjektív válogatás az életműből, amelyet nem korszakok szerint, hanem a vizuálisan rokonítható művek alapján komponáltunk. A kilencvenes és a kétezres évek munkái, valamint az utolsó időszak művei is egymás mellett szerepelnek. Ami mégis közös bennük, az a minimalista hozzáállás, amely a fekete színt részesíti előnyben. A feketét, amely, ha akarjuk egyszerre értelmezhető a színek összességeként, a fény hiányaként, vagy ha kozmikus távlatokba helyezzük akár abszolút ürességként is, mint Anish Kapoor brit képzőművész alkotásain. Másfelől, a felület tulajdonságának függvényében olyan tükröződő felületként is, amely a fényt visszatéríti, így a befogadó fénylő (fehér) felületként érzékeli azt. A képtárgyak azonban önmagukban, mindenféle szimbolikus vagy másodlagos értelmezés nélkül, mint érzéki alkotások is megállják a helyüket.

Tölg-Molnár ugyanis nem festményeket, hanem képtárgyakat teremtett. Művészete igen korán, már a nyolcvanas években kilépett a festészet keretei közül. A festék számára ugyanolyan matéria lett, mint a papírőrlemény, a vászon, a bitumen, a fólia, avagy a metrikus csavar – egy a sok anyag közül, amit felhasznál művei létrehozásakor. Ebben az értelemben művei nem absztrakt festmények, hanem olyan műtárgyak, amelyek eszköztelenségükkel jóval szűkszavúbbak a festményeknél, ugyanakkor nagyon is konkrét tárgyak. Olyan képek, amelyek elsődlegesen azok, amik: roncsolt, hasított, vagy éppen tökéletesen simuló érzéki felületek, amelyeket saját esztétikai minőséget, ha tetszik nyelvet teremtenek. Tölg-Molnár fekete képeivel olyan látványvilágot hozott létre, amely a nyelv elemeihez hasonlóan tanulható, megtanulni azonban nem racionálisan, hanem az érzékeken keresztül lehet a legjobban. Puha, matt, érdes, megtört, szakított és hasított felületei direkt hatnak a szem letapogató idegeire, így direkt módon kavarnak fel, nyugtatnak meg, vagy épp keltik fel a kíváncsiságunkat.

A nyelvnek mindazonáltal sokkal direktebb megnyilvánulásai is megjelennek a kiállítótérben. A kilencvenes években a német nyelv tanulása révén a betűk, a szóösszetételek és ragozások ténylegesen feltűnnek a képeken. Leginkább az emlékezés, a felejtés és az európai kultúrához való újbóli csatlakozás képi metaforáiként. A szivaccsal visszatörölt, táblára krétával rajzolt létigék töredékes megidézése és egymásra rétegződése ugyanakkor az idő múlásával is szembesítik a befogadót. A képek a dadogás, a hibázás, a végső, tökéletes forma keresését és az erre tett kísérletek hiábavalóságát, valamint a sebzettség jegyeit egyszerre hordozzák magukon. Ahogyan Günther Uecker, német képzőművész esetében a sebezhetőségnek és sebzettségnek a domborítás és az áthatolás, úgy Tölg-Molnárnál a szakítás és a tépés, a kép felületének átdöfése és domborítása feleltethető meg.

Tölg-Molnár Zoltán tanárként és emberként is legendás alak volt. 1972-1987 között a Képzőművészeti Szakközépiskolában, 1987-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított, ahol több generáció művészeire is nagy hatással volt, de maga is sokat tanult diákjaitól. Művészete idővel, akárcsak a negatív teológia, egyre kevesebb állítást fogalmaz meg, egyre többet vesz el a műből, mígnem már nem marad mit elvenni, és így létrejön a képtárgy, amelyhez igazi csend kell, hogy megszólaljon, a befogadónak pedig idő, hogy az elfelejtett nyelv dallamára újra rátanuljon.

Schneller János
művészettörténész, kurátor

- - -

A kiállítás 2025. október 31-ig látható a Resident Art galériában.
Nyitvatartás: kedd, szerda, péntek 13-18h; csütörtök 13-19h; szombat 10-13h

- - -

A borítóképhez felhasznált műtárgyreprodukciót Pék Dániel készítette.

- - -

residentart.com