A Deák Erika Galéria szezonnyitó kiállításán Fajó János szobrászati munkásságára koncentrál. A bemutatott művek egy a kiállítás társkurátora, F. Szántay Zsófia által tervezett, nem pusztán a kiválasztott szobrokra, de a galéria terére is reflektáló posztamens-installáción kerülnek bemutatásra. Fajó síkplasztikái ezért úgy járhatók körbe, úgy mozognak a térben és a térrel együtt, úgy kommunikálnak egymással és a nézővel, mintha egy pontosan megkomponált szoborösvény alkotóelemei lennének, amik egy lassú sétára invitálják nézőiket.

 

„A forma a ráció és a lélek erejének kifejeződése” – mondja Fajó.  Szobrai térbe hajlított kétdimenziós formák, amik egy állandó, dinamikus mozgást sugallanak, miközben az építészetre és a matematika tudományára is reflektálnak. Alapvetése az egyszerű síkformák kombinációinak játéka, a hajlítás, a kifordítás vagy a csavarás, és ami létrejön az úgy lesz könnyed és lágy, hogy közben mégis erőteljes és energikus. Fajó pontosan ismerte az általa használt anyagokat, tudta, hogy azok mire képesek, követte azok vonalát, miközben mindig határaikat kereste. A márvány kerek és nőies marad, az acél éles és meghajlik a kezei között, a fa mindenre képes, úgy lesz határozott és kemény, hogy közben buja és érzéki marad.

 

A kiállított szobrokat egy festményvariáció, egy kvázi triptichon kíséri a falakon.  Ezeken a kétdimenziós műveken, mint a szobrokon is, a síkformák egyszerű variációi dominálnak. Ezek a festmények elszakadnak a festővászon derékszögű alapsíktától, miközben a Fajó életmű egyik alapvető kérdését, a formák végtelen kombinációinak lehetőségeit, térbeli összefüggéseit vizsgálják.  A térbe hajlított geometriai formák megjelenítése, a kör és a négyzet színes játéka egy állandóan vizsgálódó, örökké kíváncsi ember képét rajzolja fel, aki fáradhatatlanul és élvezettel kutatja a sík és a tér közötti határokat. Fajó János pontosan ez volt, élete utolsó szakaszában is folyamatosan dolgozott szobrászati műhelyében, kezében szinte mindig volt valamilyen szerszám, és akkor is, csakúgy, mint előtte, képes volt arra, hogy műveivel megalkossa a legegyszerűbb, legpontosabb kijelentő mondatokat.

 

Fajó János (1937-2018) az egyik legfontosabb, külföldön is ismert és elismert magyar képzőművész.  A geometrikus tradícióból építkező iskolateremtő munkássága, sokrétű művészeti tevékenysége és szellemi öröksége a mai napig meghatározó.  1974-ben a Pesti Műhely alapító tagja, 1976-ban a győri fémszobrász alkotótelep egyik alapítója, 1976-tól a Józsefvárosi galéria vezetője volt, és tanított az Iparművészeti Főiskolán is, barátainak tudhatta többek között Max Bill-t és Vasarely.  Emblematikus műveit a világ számos országában kiállították és állítják a mai napig.

 

F. Szántay Zsófia, építészmérnök, tervező, kutató, DLA doktori fokozatát a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában szerezte, a NAUTES Építészműterem társalapítója.  Egy évtizede foglalkozik az utópiával, annak filozófia, nyelvi és építészeti vonatkozásaival, 2021-ben a Fajó Alapítvány ösztöndíjas kutatója volt.  Munkáiból 2023-ban a Budapest Galériában rendezett kiállítást.