A XXI. század esztétikáját és képekhez való viszonyát leginkább az érintőképernyő változtatta meg, amely fénylő simaságával a szépség új definícióját hozta. A szépség nem fenséges többé, pusztán szemet gyönyörködtetően problémátlan, sima és kizárólag pozitív érzéseket közvetít. A „hézagmentes” (azaz hibátlan és problémátlan) felületek csodálattal vegyes kíváncsisággal érintésre ösztönöznek, miközben alig hagynak bármi fogódzót magukon. Ezen új esztétika a művek megrázkódtatások nélküli felületességét és pillanatnyi látványosságát hangsúlyozza. A fenti gondolatok Byung-Chul Han A szép megmentése című művéből származnak és ellentétesen bár, de szorosan kapcsolódnak mindhárom kiállított művész festői intencióihoz. Kiállítóink művészi megközelítésmódja tudatosan vagy ösztönösen, de mindenképpen hatásosan kérdőjelezi meg e látásmód felszínes esztétikáját. Mind festésmódjukkal, mint témáikkal szembefordulnak a problémátlan simaság szépségkultuszával. Festményeiket mindenekelőtt az anyagszerűség kapcsolja össze, amely szándékosan mutatja meg az ecsetnyomokat, a színek tökéletlen keveredéséből fakadó „hibákat”, de a befejezetlenség és a töredékesség látványa is szervesen épül be a kompozícióba. Bár témáik különböznek, mindnyájuk festésmódja érzéki és szubjektív. Mindhárman töredékes, torzult formákkal operálnak, melyek számos ponton kapcsolódnak festészeti hagyományainkhoz. Mindhármuk festészete az érzékelés, a tudás és a befogadás töredékességét, és a szépség újradefiniálásának lehetőségeit vizsgálja. Művészetükben azonban legalább ennyi a különbség is.

Horváth Roland festészete a figurális hagyományokban gyökerezik, de kompozíciói ritkán idéznek meg egységes tereket, sokkal inkább egy képzeletbeli ódon raktár érzéki tárgyai kerülnek idézetszerűen egymás mellé. A vászon definiálatlan felületeiről sokszor a tiszta, érzéki festőiség megnyugtatóan lágy ecsetnyomai, barokkos bravúrokkal keveredve nem csak a retinánkat izgatják, de mélyebb összhangzatokat is megkongatnak. Festészetében a tökéletes technikai felkészültség, az érzékiség és az önreflektivitás egysége mély, telített színekkel vonja magára a néző figyelmét.

Határ Attila pasztózus ecsetnyomai, ízes színkeveredései, roncsolt, töredékes, torzult látványt hoznak létre, amelyben az emberi alak és a táj viszonya kiemelten fontos szerepet játszik. A kitakart, elkent, hiányos felületek gyakran kerülnek a kompozíció középpontjába, és így elbizonytalanítják, zavarba hozzák a befogadót. Az elhagyások, a befejezetlenség töredékessége nagy szabadságot enged a befogadónak az értelmezésben, de ezzel együtt bizonytalanná is teszi. A táj gyakran dekoratív jellé, a növényzet színes ornamentikává, az arcok dinamikus gesztussá alakulnak a vásznon. A figurativitás és az absztrakció egymást kiegészítő játéka a világos, harsány színekből épülő kompozícióban nyeri el értelmét.

Nagy Marcell visszatérő motívumai az emberi arc, a szem, a levél, a láng vagy az inda, melyek kollázsszerűen, látszólag minden kompozíciót mellőzve, szabadon kavarogva, a festmény felületén kapcsolódnak egymáshoz. A layerszerű komponálás, a pasztellszínek, a visszatörlések, a festékcuppantások nyomai mind a látomás, az álom és a vízió, tehát a tudatos és tudattalan tartalmak keveredését és festészeti megjelenítésének lehetőségeit vizsgálják. A kitakarás, a kitörlés, az elrejtés – Határ képeihez hasonlóan Nagy Marcellnél is – fontos elemei a kompozícióknak. A figurativitás az ő képein oldódik fel leginkább az absztrakcióban.

Schneller János művészettörténész, kurátor

- - -

A kiállítás ingyenesen látogatható március 30-ig a Horánszky utca 5. első emeletén.
Nyitvatartás: szerdán, csütörtökön és pénteken 13-tól 18 óráig; ill. bejelentkezéssel a hello@residentart.com e-mail címen