Mit jelent az otthon? A települést, ahol felnőttünk? Egy konkrét, földrajzi helyet, ahová vissza-visszatérhetünk? Egy falakkal körülhatárolt, ismerős tárgyakkal berendezett teret értünk alatta, amit időszakosan felkereshetünk? Kimondhatjuk-e, hogy az otthon egy permanens, örökérvényű vonatkoztatási pont, afféle állandó, ami konstans jellegéből fakadóan a biztonság és meghittség érzésével tölt el bennünket valahányszor visszatérünk hozzá?

Fodor Anna Noa fiatal kora ellenére érzékenyen mutatja be, milyen sokféle is lehet az otthon. Képein különféle tájak, helyek, helyzetek kerülnek elénk a Balaton-parti büfétől a Mezőkövesdi autóbusz-állomásig. Sok esetben teljesen hétköznapi, felejthető helyszínek ezek, ahol ismeretlen idegenek válnak gyanútlanul a képek főszereplőjévé, s mellettük meghatározó családtagokkal, barátokkal is találkozunk – ők így mindannyian egy közös univerzumnak a részei. Ahol nem lehetünk teljesen bizonyosak afelől, hogy melyik szereplő hová tartozik. A fekete-fehérre hangolt fotográfiák mindent és mindenkit egy nevezőre hoznak függetlenül attól, hogy az illető épp egy zománcozott lábas fölé hajol vagy egy céllövölde pultjára támaszkodik.