Az eseményen Kokas Katalin, Liszt-díjas hegedű- és brácsaművész, valamint Kokas Dóra gordonkaművész, számos nemzetközi verseny díjazottja lép fel.

 

„Egy absztrakt festmény, egy festmény, amely színekből, foltokból, fények és árnyékok lüktetéséből, finom rétegekből, elhalványuló, majd önmagukhoz visszataláló vonalakból épül, hogy végül a képzelet ezer ajtaját szélesre tárva, mozgásba lendítse a szárnyaló vizuális fantáziát.” – így fogalmazza meg Henri-Alexis Baatsch író, műfordító találó gondolatait Pető István műveiről.

 

A fent idézettek szellemével azonosulva a Várfok Galéria örömmel mutatja be új művészének, a Párizsban élő és alkotó Pető Istvánnak első egyéni várfokos kiállítását és egyben eddigi legnagyobb magyarországi tárlatát. Pető István művészete egyszerre hordozza magában a festészet érzéki szabadságát és az elmélyült, meditatív formai építkezést. A lírai és a nyers ellentéte, a vászon struktúráját láttató üres felületek, a több rétegben felvitt, végtelenül finom színátmenetek, az expresszív, vad gesztusok és az organikus, élettől lüktető formák egy különösen gazdag belső világ kivetülései, melyek a lélek különböző régióit pengetik meg a nézőben. Munkásságában a grafika és a festészet állandó kapcsolatban áll egymással. Alkotásmódjának fókusza az építkezés – lírai munkái valójában egy jól-strukturált, lépésről-lépésre átgondolt művészeti program eredményei, amelyben a rendezettségen keresztül nyilvánul meg a teljes formai szabadság.

 

Pető István 1955-ben, Mezőkövesden született. Mérnöki diplomájának megszerzését követően Lenkey Zoltán és Máger Ágnes mellett folytatja művészeti tanulmányait. Később az Iparművészeti Főiskolát látogatja, majd 1984-ben Párizsba költözik. Festészetét az École des Beaux-Arts-on fejleszti tovább. Kezdetben a Porte de la Chapelle környékén, az aatoth franyoval szomszédos műteremben dolgozott, majd Párizs északi elővárosában, Saint-Denisben telepedett le, ahol 39 éve él és alkot. 1987-ben vált a Maison des Artistes tagjává.

 

Pető István korai művészetének vonalvezetése Kondor Béla bonyolult, metaforikus rézkarcait idézi meg. A nyolcvanas években fő motívuma az emberi test, azonban már ekkor is kitűnik munkáiból a vonal, mint elem. Művészete organikusan jut el a figurálisból egy indiai utazás következtében a teljes absztrakcióig – emberalakjai végül foltokká, jelekké redukálódnak. Ettől fogva művein a kínai kalligráfiát és a szürrealista automatikus írást megidéző jelrendszereket hoz létre, amelyek azonban nem közvetítenek konkrét narrációt. A 90-es évek végén egy évre New York-ba költözik, ahol kizárólag fest – művészetének figyelme ekkortól fordult egyre határozottabban a belső kertképek irányába. Ezt a fantasztikus, lenyűgözően tágas belső művészi világot mutatja be a Garden, Now-sorozat, amely a művész által mentális sétái során bebarangolt metaforikus lélek-kerteket teszi a néző számára láthatóvá. Alkotásai kapcsolatteremtőek, hídként ívelnek át a nyugati avantgárdból sarjadó lírai absztrakció és az ősi, spirituális, keleti hagyomány között, olyan esztétikai vegyületet létrehozva, amely sűrű gondolatisággal telített.

 

Munkáit számos egyéni és csoportos kiállításon bemutatták, többek között: Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Argentínában, Tajvanban és az USA-ban. Művei jelentős magán- és közgyűjteményekben is megtalálhatók.