Féner Tamás a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja.Tevékenysége történeti korszakokon nyúlik át, hatása a mai napig kimutatható az utána jövő generációk alkotásaiban. A fotóriporter szemlélete jellemezte a rendszerváltásig tartó alkotói periódusát, klasszikus képriportjain generációk nőttek fel. Talán legsikeresebb sorozata ebben a periódusban az „...és beszéld el fiadnak...” című – 1983-ban nyílt – kiállítás, mely mérföldkőnek bizonyult a budapesti zsidó közösség megismerésében a második világháború után.

A Néprajzi Múzeumban megrendezett tárlatot előbb betiltották, majd ezt feloldva több nyelven megjelenő album látott napvilágot a képsorozatból. Mindezzel párhuzamosan számos képriport kapcsán volt újító hazánkban a fotóriporteri műfajon belül: az olajbányászokról készült képanyaga, vagy a Cserhalmi bányász brigádot megörökítő fényképei, illetve a színes 1400°, majd Tükörrepülés című sorozata, a döntött táj- és városfotók mind valamilyen fordulatot hozott a hazai fotográfiában. Féner Tamás ugyanakkor nem csupán fotográfiai életművével mutat példát kortársai számára, hanem több évtizedes szervezőmunkájával is. A Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkáraként az ő kezdeményezésére jött létre a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, mely a mai napig a legfontosabb szerveződése a fiatal kortárs fotóművészeknek. Számos egyetemen volt előadó, tanítványai mára szintén a kortárs fotográfia fontos szereplői.

A közel hetven évet felölelő fotográfusi pályafutása alatt ugyanakkor a folyvást megújuló alkotó képe jelenik meg előttünk, hiszen életének majdnem mindegyik sorozata valamilyen fordulatot hozott alkotóigondolkodásában.
Az „...a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik...” című kiállítás – mely idézet a Károli Gáspár fordította Bibliából származik – ugyanakkor nemcsak Féner Tamás életszemléletét tükrözi, hanem a legutolsó alkotói periódusának egyfajta összefoglalása is, melynek legutóbbi fejezete ebben az évben valósult meg. Az elmúlt évtizedben létrejött sorozataiban leginkább a tárgyi világ, benne sokszor szakrális, vagy annak tételezett tárgyak, szövegek jelennek meg, amiken keresztül alkalmanként a vallás felé fordult. Később egy újabb
váltással a festészeti felfogáshoz közelítő alkotásokat vonultat fel, amely képekben reflektálni kíván a tárgyát vesztett – digitálisan generált – képek világára a leghagyományosabb módon készült képekkel.

A négy teremből álló tárlat három sorozatot mutat be (Jelkép-halászat, 2015; Jákob létrája, 2018; S megint elölről (Babits) és Architektúrák, mindkettő 2022–2023), ez utóbbi két fejezetre oszlik, két teremre. A szerző többnyire nem támasztja alá képeit ez esetben az asszociációt megkötő képaláírással. A színes portrék az évekkel vagy akár évtizedekkel előbb keletkezett képek átértelmezései, a konstruktivista kompozíciók pedig a már régebben hordozott motívumok kibontakozásai.

A tárlat ugyanakkor felmutat egy másik értelmezési réteget is, miszerint az elmúlt években készült képek alatti síkban a régebbi sorozatok fekete-fehér és színes nyomokban felbukkannak, érzékeltetve azoknak a sorozatoknak a gondolatiságát, melyek a kiállítás fősodrába tartozó képanyagok gondolati előzményei voltak.