A Berlinben élő Márton Enikő a Keserü Ilona kolorista festészete által meghatározott pécsi képzőművészeti hagyomány hiteles képviselője és folytatója, aki egyedi látásmódjával ezt a színközpontú festészetet egy sajátos, táji-téri absztrakció dinamikusan alakuló formáin keresztül újítja meg.

Márton festészetében a harsány színek finom tónusátmenetei alakítják ki a folyamatos változás érzetét keltő haptikus formákat, melyek részletei táji elemeket – dombot, horizontot, sziklát, vízpartot – idéznek, és így a látvány absztrakciójaként is értelmezhetők. Ez az absztrakció azonban egyre kevesebb szálon kötődik a látható világ elemeihez, és egyre inkább saját, festői megoldásaiból építkező, immanens törvényszerűségeinek engedelmeskedik. Ebben, a fizika törvényeit figyelmen kívül hagyó világban a virtuális terek látásmódja érvényesül, amely a monitorok fénnyel telített, ragyogó színeivel keveredve pszichedelikus látomásokat idéz.

Márton Enikő művein a festés folyamatának dokumentálása az ecsetnyomok látványán és – saját palettáját megidézve – a színek keveredésének láttatásán keresztül érvényesül, amely nem csak a művész médiumtudatos, önreflektív attitűdjének tanújele, de a térbeliség és a dinamizmus érzékeltetésének festői eszköze is egyben. A tér illúziója a síkon azonban soha nem a hagyományos értelemben vett perspektíva szabályai szerint épül fel, hanem az egymás mellé helyezett színkontrasztok által keltett mélységérzetek, és a gyakran tektonikus formákat idéző, párhuzamos ecsetnyomok irányából és egymáshoz viszonyított helyzetéből következik. Az olykor egymással is konkuráló térbeli viszonyulások, a fragmentált táj-idézetek egymásba kapcsolása és az üresen hagyott felületek tágassága elbizonytalanítja a nézőt, és egyfajta lebegő hatást kölcsönöz az amúgy is könnyed, oldott formáknak. Ezek az egymásba oldódó formák azonban egyáltalán nem anyagtalanok; tömegük és szerkezetük van, pasztózus festésmódjuk anyagszerűséget és erőteljes plaszticitást biztosít nekik.

A könnyed, lebegő dinamizmus és a súlyos anyagszerűség találkozik a vásznakon, és alkotja meg e két ellentétes minőség vizuális szintézisét. Ez a kettősség a művész kétféle festésmódjában is tettenérhető: az oldott, elfolyó színterek lágy íveit a szabályos struktúrával és határozott formákkal rendelkező alakzatok tagolják egy-egy kompozíción belül. Márton művészete így a formátlan anyagszerű minőségek és a vaskos, határozott formák párbeszédeként is leírható.

Márton Enikő Berlinben él és alkot, de ezzel együtt a hazai kortárs művészeti élet aktív, rendszeresen kiállító szereplője. Festészete folyamatosan alakuló, kísérletező művészet, melynek gyökerei a nemzetközi informel és a hazai kolorista hagyomány nemzeti karakterét szintetizálja.